Jelentés a versenyről

Piastri nyerte a rendkívül érdekes szaúdi főfutamot, ami néhány kör után véget ért

A hatalmas rajtbaleset után piros zászló jött, majd 20 percre akarták újraindítani a Forma-2-esek versenyét, ami ennél korábban véget ért, Oscar Piastri pedig ismét győzött – de a legfontosabb, hogy Theo Pourchaire és Enzo Fittipaldi is magánál van.

Oscar Piastri, Prema Racing in Parc Ferme

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

Több mint félórás késéssel indult el a Forma-2 szaúdi főfutama, ennek pedig a Porsche Supercupban történt baleset volt az oka. Az élről a pontversenyt is vezető Oscar Piastri indult, mellőle pedig a csapattársa, Robert Svarcman várhatta a lámpák kialvását.

A második sort Pourchaire és Lundgaard, a harmadikat pedig Drugovich és Csou foglalta el, míg Ticktum ezúttal csak a 13. pozícióból indulhatott, az újonc Novalak pedig technikai probléma miatt csak a bokszból rajtolhatott.

Még több hír:

A futamot aztán rögtön a rajt után piros zászlóval megszakították, mivel Pourchaire a rajtrácson ragadt, Fittipaldi pedig hatalmas sebességgel találta el a francia pilótát – hosszú időn keresztül tartott a futammegszakítás, a verseny után nem sokkal érkezett a közlemény arról, hogy mindketten maguknál vannak, ennél többet viszont még nem tudni.

A verseny a safety car után guruló rajttal folytatódott, a tervek szerint 20 percre plusz egy körre az élmezőny sorrendje pedig Piastri, Svarcman, Boschung, Csou, Drugovich, Vips volt.

A csaták folyamatosak voltak, előzés viszont csak a középmezőnyben történt, majd amikor még 8 perc hátra volt a versenyből, Caldwell megpördült, Samaia pedig már nem tudta elkerülni őt, emiatt előbb safety caros fázis, majd piros zászló jött, végül pedig kiírták, hogy vége a versenynek.

 

Ez azt jelenti, hogy a szaúdi főversenyt – amelyen fél pontokat osztottak – Piastri nyerte Svarcman, Boschung, Csou, Drugovich és Vips előtt, rajtuk kívül pedig Lundgaard, Armstrong, Lawson és Ticktum gazdagodott még ponttal.

Amint többet megtudunk Pourchaire és Fittipaldi állapotáról, rögtön közölni fogjuk, a Forma-2 szezonja pedig jövő héten Abu Dhabiban fog véget érni, Piastri pedig már nagyon közel van a bajnoki címhez.

Helyezés Versenyző Csapat Kör Idő Hátrány Intervallum Mph
1 Australia Oscar Piastri Italy Prema Powerteam 5 -      
2 Russian Federation Robert Shwartzman Italy Prema Powerteam 5 1.100 1.100 1.100  
3 Switzerland Ralph Boschung Spain Campos Racing 5 2.700 2.700 1.600  

Jos Verstappen Hamiltonról: „Versenyzőként tisztelem őt, a többit inkább hagyjuk”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F2: Piastri nyerte a safety car mögött leintett versenyt, egyre közelebb a bajnoki cím!
Következő cikk Pourchaire jól van a dzsiddai F2-es rajtbaleset után, Fittipaldi csonttörést szenvedett

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország