Pereznek és a Racing Pointnak volt mit megbeszélnie…

Sergio Perez elmondta, tiszta vizet öntöttek a pohárba jelenlegi csapatával, a Racing Pointtal. A beszélgetésre azután volt szükség, miután Perez csütörtöki sajtótájékoztatóján meglebegtette, csapata eltitkol előle bizonyos dolgokat az autóval kapcsolatban.

Sergio Perez, Racing Point in the press conference

Mark Sutton / Motorsport Images

Sergio Perez két hete Mugellóban bejelentette, hogy az év végén elhagyja a Racing Point csapatát. Habár a mexikói 2022 végéig érvényes szerződéssel rendelkezett, a jövőre Aston Martinként induló csapatnál helyet akartak csinálni Sebastian Vettelnek, ennek pedig a mexikói versenyző látta kárát.

Perez az Orosz Nagydíj előtti csütörtöki sajtótájékoztatón elhintette, hogy a Racing Point egyes tagjai visszatartanak bizonyos információkat azóta, hogy távozására fény derült. Perez szerint nagyobb összefogásra lesz szükség, ha a csapat komolyan gondolja a konstruktőri harmadik hely megszerzését.

Még több F1 hír:

„Mióta napvilágot láttak a hírek, néhány a csapatból rejtegetnek előlem bizonyos dolgokat. Ez szerintem nem helyes” – vázolta Perez a helyzetet.

„A jelenlegi helyzetben szerintem a lehető legnagyobb összefogásra van szükség. Csak így aknázhatjuk ki a bennünk rejlő potenciált, és így érhetjük el céljainkat.”

Perez az Orosz Nagydíj pénteki első szabadedzésének kezdete előtt a közösségi médián keresztül számolt be a fejleményekről. A mexikói leült csapatával, és a beszélgetés során tiszta vizet öntöttek a pohárba.

„Hét éve ismerem ezt a csapatot. Olyanok számomra, mint egy család” – írta Perez.

„Beszéltem a csapattal, akik megértették az álláspontomat. Nem lehet, hogy a hét közös év így érjen véget. Tiszta vizet öntöttünk a pohárba.”

„Most mindannyian az előttünk álló feladatra összpontosítunk. A célunk közös: a hátralévő versenyeken a lehető legtöbb pontot szerezni.”

Sergio Perez, Racing Point walks the track

Sergio Perez, Racing Point walks the track

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

„Dobogós helyezéseket szeretnénk szerezni a hátralévő 8 versenyen.”

A csapatoknál bevett szokás, hogy máshogy kezelik távozni készülő versenyzőjüket annak érdekében, nehogy a pilóta értékes információkat vigyen valamelyik riválishoz.

Egyelőre nem tudni, mit fog csinálni Perez 2021-ben, azonban csütörtökön ő maga is elismerte, megvan az esélye a maradásra.

A legvalószínűbb célállomás Perez számára a Haas és az Alfa Romeo lehet. Egyelőre egyik csapat sem tett bejelentést 2021-es versenyzői felállásával kapcsolatban.

„Természetesen felvettem a kapcsolatot néhány csapattal” – mondta Perez.

„Szerintem a következő hétre már többet fogok tudni azzal kapcsolatban, mi lehet számomra reális opció, ezt azonban nem kürtölhetem azonnal világgá.”

„A tisztelet véleményem szerint mindenkinek jár. A csapatoknak megvannak a saját versenyzőik, akikkel szintén kapcsolatban állnak. Nem a nyilvánosság előtt fogom intézni az ügyeket.”

Stroll szerint változik majd az autó festése 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: első szabadedzés - Orosz Nagydíj 2020 (LIVE)
Következő cikk Sima Bottas győzelem, két megtört autó az Orosz Nagydíj első szabadedzésének eredménye, Hamilton sehol

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország