Perez szerint öt futam kell majd neki, mire rendesen belerázódik

A Red Bull új igazolása, Sergio Perez számára is lezárult már a bahreini teszt, mivel ma délután Max Verstappen ülhetett vissza az autóba. A mexikói eddig jónak érzi a dolgokat, de úgy véli, hogy kelleni fog neki öt verseny, mire teljesen felveszi a ritmust.

Sergio Perez, Red Bull Racing RB16B

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Perez is a csapatot váltók sorát erősíti idén, így neki is különösen fontos, hogy minden egyes pillanatot kihasználjon, és ezzel minél többet tudjon meg az új autóról, minél inkább összeszokjon az új kollégáival.

Az egyszeres futamgyőztes így értékelte a tesztjét: „Szerintem lassan felvesszük a fonalat minden téren csapatként, én is a mérnökökkel, az autóval, a beállításokkal. Ma számos beállítási lehetőséget vizsgáltunk meg. Jó, hogy itt kezdődik a szezon is, így van egy kis referenciánk. Sok dolgon kell végig mennünk, és mindent kicsit jobbá kell még tegyünk.”

Még több F1 hír:

Ami az autó megértését illeti, Perez tudja, hogy időre lesz még szüksége, mire mindent az irányítása alatt tud tartani, és ebben nem segít neki, hogy az eddigi legrövidebb előszezoni teszt zajlik éppen. Aggódni azonban nem aggódik, csak igyekszik türelmes lenni, és a lehető legkeményebben dolgozni.

Ennek kapcsán megkérdezték őt, hogy szerinte nagyjából mennyi időbe fog telni, mire teljesen komfortosan tud majd kezelni mindent a csapatnál.

„Nehéz ezt megmondani. Öt futamot követően, miután nagyon eltérő versenyeken leszünk túl, eltérő körülményeket tapasztalunk meg, utána már jobban érted az autót és a csapatot is. Öt rendes futam után már jónak kéne lennie” – fogalmazott a mexikói.

 

Perez úgy véli, hogy a kevés tesztlehetőség miatt a csapatot váltók kisebb hátrányban lesznek a többiekkel szemben, de azért nem aggódik igazán, mert mindenkinek ezzel kell boldogulni.

„Ideális esetben többet szerettem volna menni. Őrület belegondolni, hogy amikor befejeztem ezt a fél napot, akkor ennyi volt, legközelebb már a versenyen fogok beugrani az autóba.”

„Ez van viszont. Csapatot váltani most nem valami ideális, ezért úgy gondolom, hogy mi kisebb hátrányt szenvedünk emiatt azokhoz képest, akik már jobban ismerik az istállójukat. Ez is része viszont a játéknak, és nekünk ebből kell a legtöbbet kihozni. Persze ez akkor is nagyon kevés idő.”

Verstappen még nem bont pezsgőt a teszten nyújtott formájuk láttán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Steiner őszintén meglepődött az újonc pilótáitól érkező visszajelzéseken
Következő cikk Binotto eddig elégedett azzal, ahogyan Sainz beilleszkedett a csapatba

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország