Perez Németországban már a dobogót venné célba

A Racing Point versenyzője, Sergio Perez abban reménykedik, hogy a szűk két hét múlva esedékes Eifel Nagydíjra, melyet a Nürburgringen rendeznek, ő is meg fogja majd kapni az autó fejlesztéseit, mivel azok eddig csak Lance Stroll autójára kerültek fel.

Sergio Perez, Racing Point

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Mugellóban Stroll több új alkatrészt is kapott, melyek között volt egy átdolgozott oldaldoboz és fékhűtők is, ez pedig az istálló első nagyobb fejlesztési csomagja volt a 2020-as szezon során. Eredetileg Pereznek Szocsiban kellett volna megkapnia ezeket az elemeket, de Stroll Mugellóban csúnyán összetörte az autóját egy defekt miatt, ez pedig átírta a csapat terveit.

Oroszországban ismét a kanadai pilóta kapta meg a fejlesztéseket, de újabb kiesést kellett elkönyvelnie, miután Charles Leclerc már az első körben nekikoccant, Stroll pedig a falban végezte.

Még több F1 hír:

Perez a számára negyedik helyet hozó Orosz Nagydíj után beszélt a Sky Sports F1-nek, és bevallotta, hogy elégedett az új alkatrészekkel, és úgy véli, hogy akár a pódiumért is harcba szállhat, ha megkapja őket a németországi viadalra.

„Szerintem előreléptünk. A csapat keményen dolgozik azon, hogy az én autómra is felkerüljenek a Nürburgringen. Látható volt, hogy ennyi volt most a maximum Szocsiban. Fél perccel Bottas mögött értünk célba. Ha sikerülne találni fél másodpercet, akkor ott lehetnénk a dobogós helyek közelében.”

Perez negyedik helye egyébként a legjobb eredménye volt a mexikóinak a Forma–1-ben a 2018-as bakui dobogója óta.

Még mielőtt a keményekre váltott volna, Perez egy elnyújtott etapot teljesített a lágy keveréken, ami szerinte versenyének kulcsa volt. „Szerencsére nagyon jól menedzseltük a lágyakat az első etap során. Igazából ez alapozta meg a jó eredményt.”

Sergio Perez, Racing Point RP20

Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Egyébként közel voltunk Ricciardóhoz, egy tizeddel gyorsabbak, aztán lassabbak, de így sosem előztük volna meg őt. Az első etapos gumimenedzsment viszont nagyon fontos volt a futam szempontjából” – véli a mexikói.

Pereznek a szezon végén távoznia kell a Racing Point csapatától, mivel a silverstone-i alakulat a hónap korábbi szakaszában megerősítette Sebastian Vettel leigazolását. Több helyről is hallani, hogy Perez akár a Haashoz, akár az Alfa Romeóhoz is mehet 2021-ben, ő azonban nem siet a bejelentéssel.

„Még semmit sem írtam alá, volt egy kis előrelépés, szóval majd látjuk a következő hetekben. Ahogy már mondtam korábban, ezen a ponton senki sem siet sehová, sem a csapatok, sem pedig én. Várjunk még, van még idő” – zárta a pályafutása folytatásával kapcsolatos témát a pilóta.

Oconnak nagyon jól ment az Orosz Nagydíj első felében...


Rendkívül érdekes információk az F1 2020 „My Team” módjáról

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso ugyan nem retteg, de azért tart a koronavírustól
Következő cikk Az idei a legjobb Mercedes? Horner szerint biztosan

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország