Perez: Életem egyik legjobb előzése volt a Norris elleni

A Racing Point versenyzője, Sergio Perez a 7. lett Abu Dhabiban, és elmondása szerint karrierje egyik legjobb előzésével jött fel a hetedik pozícióba. A mexikói azzal is elégedett, hogy a top-10-ben végzett az egyéni pontversenyben.

Sergio Perez, Racing Point

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Sergio Perez a 10. rajtkockából kezdte meg a szezon utolsó versenyét, a jó stratégiájának és versenyzésének köszönhetően pedig végül a „best of the rest” pozícióban, azaz a hetedik helyen végzett. A futam után a Racing Point-pilóta elégedetten értékelt.

Hogyan értékeled a versenyt?

„Nos, az eleje elég kaotikus volt, Gasly nagy erővel nekem jött, emiatt elvesztettem a Magnussennel szembeni pozíciómat. Aztán a futam elején nem használhattuk a DRS-t, emiatt rengeteg időt voltam mögötte, ezzel sok időt vesztettem.”

Még több F1 hír:

„Türelmesnek kellett lennem, megvárni, amíg az élmenők kijönnek a bokszba, aztán nyomtam, amikor szükség volt rá. Azt gondolom, okosan versenyeztünk. A futam végén a Lando Norris elleni előzésem pedig karrierem egyik legjobbja volt.”

„A 11-es kanyar felé ő belső, én pedig külső íven voltam. Ez az ő szempontjából is kiváló, ugyanis még nagyon fiatal, de szerintem agresszív és fair is. Mindig jó a hozzá hasonló versenyzőkkel harcolni, mert tudod, hogy mindig közeli csatát fogtok vívni, de fair módon, kontakt nélkül. Remeket versenyeztünk az utolsó körben.”

A TV-n ebből semmit sem lehetett látni…

„Igen, nem tudom, hogy ekkor épp mi történt elöl, de a középmezőnyben kemény versenyzés folyt. Nagy kár, hogy nem mutatják a középmezőnyt – ott történnek a szórakoztató dolgok.”

További híreink:

Ismét remek teljesítményt nyújtottál!

„Forma-1-es versenyzőként csak elégedett tudok lenni azzal, amit sikerült elérnem. Az egyéni pontversenyben a top-10-ben végeztem, miközben az autónk a szezon nagy részében nem volt ott.”

„Gyorsabb autókkal versenyző pilótákat vertem meg. Szóval ebben a tekintetben csak elégedett lehetek. Néhány versenyen a stratégia, néhányszor a versenyzésem, néhányszor mások hibái miatt tudtunk jó eredményeket elérni, és szerintem nagyon erősre sikerült a szezonunk második fele, aminek nagyon örülök.” – mondta Perez.

 

Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris a Sainztól tanultakat is bevetette
Következő cikk Hülkenberg: Két tizeden múlt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország