Perez az FP2-es 1. hely után: „Van még hova fejlődnünk, a Mercedes erősnek tűnik"

A Red Bull versenyzője, Sergio Perez a második szabadedzést az első helyen zárta, a pénteki nap után pedig azt mondta, biztató volt az FP2, de van még hova fejlődniük, a Mercedes pedig erősnek tűnik.

Max Verstappen, Red Bull Racing and Sergio Perez, Red Bull Racing

Max Verstappen, Red Bull Racing and Sergio Perez, Red Bull Racing

Zak Mauger / Motorsport Images

Sergio Perez pénteken egy hetedik és egy első helyet szerzett, így nem meglepő, hogy pozitívan értékelte az amerikai nagydíjhétvége első pályán töltött napját. Azonban azt is hozzátette, hogy a gumikopás és a tempó területén is van még hova fejlődniük.

„Ez egy jó nap volt. Nagyon szoros lesz a mezőny, minden a szombatról fog szólni. Megpróbálunk mindent összerakni, hogy szombaton harcban lehessünk a pole-ért. Biztató volt a második szabadedzés, de még rengeteg a tennivalónk” – mondta a Sky-nak.

Még több F1 hír:

„Van még némi mozgásterünk, hogy javítsunk a hosszú etapokon. Ez egy pozitív pénteki nap volt, de majd szombaton meglátjuk, hol állunk. Jól éreztem magam az autóban, de nem voltam elégedett a gumikopással, tehát még van hova fejlődnünk, és még több tempót találhatunk.”

„A Mercedes pedig erősnek tűnik” – tette hozzá Perez, aki Törökországban nyolc futam után állhatott ismét a dobogóra, jelenleg pedig az egyéni pontverseny ötödik helyén áll.

Verstappen: Hosszú távon voltunk jobbak, nem igazán értem, mi történt Hamiltonnal…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: a Mercedes egyértelműen gyors, de mi is fejlődtünk
Következő cikk Bottas: Ezúttal legalább csak öt hely…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország