Palmer: A Mercedes túlságosan a konstruktőri bajnokságra koncentrált

Jolyon Palmer úgy véli, hogy a Mercedes saját magát okolhatja azért, amiért hosszú idő után elveszítette a bajnoki címért folyó küzdelmet. Az egykori F1-es szerint a német gyártó túlságosan a konstruktőri címre koncentrált.

Lewis Hamilton, Mercedes, on the grid

Lewis Hamilton, Mercedes, on the grid

Charles Coates / Motorsport Images

A 2021-es szezon nagy változásokat hozott, hiszen hosszú idő után nem Lewis Hamilton és a Mercedes végzett az élen az egyéni pontversenyben, minek után Max Verstappen és a Red Bull letaszította a britet a trónról. Jolyon Palmer szerint azonban a német gyártó hibát követett el a stratégiája felállítása során.

„A Mercedes ismét konstruktőri bajnok lett annak ellenére, hogy az előszezont nehezen kezdték meg, mivel a szabályváltozások hátrányosan érintették őket, amelyek a nagyobb fékerővel rendelkező Red Bullnak kedveztek” – árulta el Palmer a Formula1.com-nak.

„Akárcsak a versenyzői bajnokság, ez is (konstruktőri bajnokság) rendkívül szoros volt az egész szezon során, de a Mercedes kihozta a legjobbat az autójából, és a szezon második felében erőre kapott” – folytatta az egykori F1-es.

Még több F1 hír:

„A csapatok második számú versenyzői között sem volt sok különbség, Valtteri Bottas és Sergio Perez erősségei nagyon különbözőek voltak – előbbi esetében a kvalifikációs tempó, míg utóbbinál a versenytempó.”

„A végén úgy éreztük, hogy a Red Bullt jobban foglalkoztatta a versenyzői cím, mivel Silverstone-ban és Abu-Dzabiban többször is feláldozták Perez futamát, míg a Mercedes talán megbánta, hogy Ausztriában visszarendelte Bottast Hamilton elé.”

Palmer a Mercedes friss igazolásáról, Russellről is kifejtette a véleményét, akit remek pilótának tart, amire a Belgiumban mutatott teljesítményét hozta fel példaként. Úgy véli, hogy habár a Williams egész jó autót biztosított a britnek, semmiképpen sem volt olyan jó a konstrukció, mint amit Russell képes volt kihozni belőle.

„A Williams nem volt rossz autó vizes pályán Belgiumban, de soha nem lett volna képes megosztani a címvédésre esélyes versenyzőket a rajtrácson. Russell mindenkit megvert, kivéve a 2021-es bajnok Verstappent, aki maga is szupersztár vizes körülmények között.”

„Igazságszolgálatatás történt” – egy fogadóirodánál Hamilton is világbajnok...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: Ha Hamilton és Verstappen ugyanolyan autóban ülne, nem lenne kétséges az eredmény
Következő cikk Gasly: Csalódott vagyok a Red Bull döntése miatt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország