Lewis Hamilton nagy előnnyel az élen az F1 első monzai szabadedzésen

A Mercedes hétszeres világbajnok pilótája, Lewis Hamilton majdnem fél másodpercet adott Max Verstappennek a 2021-es Olasz Nagydíj első szabadedzésén, miután óriási kérdőjel az este 6 órakor kezdődő időmérő előtt, hogy melyik gumikeverék működik a legjobban egy körön.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Zak Mauger / Motorsport Images

Miután visszatért a sprintkvalifikációs formátum, amelyben a pilóták csak 1 szabadedzést kapnak a koraesti időmérő előtt, nem meglepő, hogy óriási forgalommal indult az FP1: az első percben 19 autó gurult pályára, egyedül a Mercedes által frissen bejelentett George Russell maradt a garázsában.

A McLaren brit pilótájának, Lando Norrisnak nem indult tökéletesen az edzése, a fékpedál beállítására panaszkodott, és el is fékezte az első kanyart – ahogyan Charles Leclerc is, aki később majdnem tett egy rövid látogatást a 2. Lesmo melletti kavicságyban.

A nagy forgalomban pedig arra sem kellett sokat várni, hogy Nyikita Mazepin valakivel kisebb összetűzésbe kerüljön: ezúttal Juki Cunodával ütközött össze majdnem, szintén a Lesmókban.

Az első 10 percben a két Mercedes és Perez a közepeseken körözött, Hamilton vezetett Perez előtt, mögöttük érkezett Bottas, és a már a keményeken köröző Verstappen.

Még több F1 hír:

Az edzés első felében kisebb meglepetésre a két Red Bull közül Sergio Perez tűnt magabiztosabbnak: az első két szektorban majd fél másodpercet adott azonos gumikon Max Verstappennek, aki a kigyorsításokon a hátsó tapadás hiányára panaszkodott.

Az edzés második felében sokan váltottak friss közepes gumikra, és amellett, hogy a két Ferrari felzárkózott a legjobb 6-ba, váratlan név ugrott az élre: Daniel Ricciardo vette át a vezetést, kicsit több, mint 1 tizedet adott Pereznek, mögötte pedig a második helyen Pierre Gasly tanyázott.

Azt, hogy Ricciardo tempója nem a véletlennek volt köszönhető, Norris tempója is megmutatta: majdnem kereken 1 tizedet kapott ausztrál csapattársától.

20 perccel az edzés vége előtt a két Red Bull felrakta a lágyakat, azonban ezzel sem tudtak érdemben válaszolni a Mercedes – legalábbis Hamilton remek tempójára: a hétszeres világbajnok és Verstappen szinte egymás mögött futott mért kört, és a közepeseken is majd fél másodpercet adott a holland vetélytársának.

Még több F1 hír:

Sergio Pereznek pedig még ennél is nehezebb dolga volt a lágyakon: csak a közepeseken szintén sokat javító Alonso és Ricciardo mögé fért fel. A két Aston Martin és Gasly már sokkal jobban működésre tudta bírni a piros oldalfalú Pirelliket, és a 4.-5.-6. helyet foglalták el.

Az edzés végén Hamilton mögé a 2. helyre, szintén a közepes gumikon Lando Norris zárkózott fel, aki szép nagy szélárnyékot kapott Ricciardótól, azonban eltörölték a brit pilóta mért körét, miután túlságosan is kiszélesítette a Michele Alboreto nevét felvevő Parabolicát.

Verstappen nem is próbálkozott időmérős szimulációval az edzés végén, a 2. helyet azonban így is megszerezte Valtteri Bottas előtt. A Mercedesek és Verstappen mögé a két McLaren érkezett volna, ha nem törlik el Norris mellett Ricciardo körét is.

Erős volt a szintén Mercedes-motorokkal futó Aston Martin is, Stroll és Vettel végül ott voltak a legjobb 6-ban, ahogyan Pierre Gasly is.

Helyezés Versenyző Autó Motor Kör Idő Hátrány Intervallum
1 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes Mercedes 28 1'20.926    
2 Netherlands Max Verstappen Red Bull Honda 22 1'21.378 0.452 0.452
3 Finland Valtteri Bottas Mercedes Mercedes 29 1'21.451 0.525 0.073
4 Canada Lance Stroll Aston Martin Mercedes 23 1'21.676 0.750 0.225
5 France Pierre Gasly AlphaTauri Honda 28 1'21.719 0.793 0.043
6 Germany Sebastian Vettel Aston Martin Mercedes 26 1'21.824 0.898 0.105
7 Spain Carlos Sainz Jr. Ferrari Ferrari 26 1'21.914 0.988 0.090
8 Spain Fernando Alonso Alpine Renault 24 1'21.926 1.000 0.012
9 Australia Daniel Ricciardo McLaren Mercedes 27 1'22.003 1.077 0.077
10 Mexico Sergio Perez Red Bull Honda 23 1'22.039 1.113 0.036

További részletek hamarosan...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Olasz Nagydíj - 1. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Alonso: Russell képes lesz nagyobb nyomást helyezni Lewisra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország