Ocont egészen lenyűgözte az, ahogy Hamiltont látta dolgozni a Mercedesnél

Esteban Ocon természetesen rendkívül hálás a Mercedesnek, mert a gyártó nélkül talán soha nem jut el a Forma-1-ig, de eljött az idő a váltásra, és nehéz időket élt meg tavaly a pálya szélén.

Esteban Ocon, Mercedes AMG F1 on the grid

Esteban Ocon, Mercedes AMG F1 on the grid

Steven Tee / Motorsport Images

A fiatal francia versenyző nagy lehetőséget kapott azzal, hogy a Mercedes a szárnyai alá vette. A gyári ülést ugyan végül nem kaphatta meg, bemutatkozhatott az F1-ben, és még az igen versenyképes Force Indiával is rajthoz állhatott.

Még több F1 hír:

A csapatot végül el kellett hagynia a tulajdonosváltás miatt, és közvetlen előtte a Renault-nál is jó esélyei voltak. Végül két szék közé került, és tavaly csak a pálya széléről figyelhette az eseményeket. Miután Nico Hülkenberg nem győzte meg a franciákat a folytatásról, Esteban Oconra esett a választásuk.

„Éveken át voltam egy olyan csapat tagja, mely az elmúlt években mindent megnyert. Ez egy nagyszerű lehetőség volt számomra. Ugyanakkor már régóta nem az a hely volt, ahol lenni akartam. Nehéz volt. Egy olyan helyen akartam lenni, ahol vezethetek, így nagyon-nagyon nehéz időszak volt ez számomra.”

„Ugyanakkor sokkal erősebb lettem, mint azelőtt. Sokkal több tudással is rendelkezem a technikai oldalt tekintve, de szervezeti szinten is jobban belelátok a dolgok működésébe. Teljesen más így megfigyelni a dolgokat, mint amikor vezetsz.”

Esteban Ocon, Renault F1 Team

Esteban Ocon, Renault F1 Team

Fotó készítője: Renault

„Sokat tanultam ebben az időszakban, és igyekeztem kihozni abból a maximumot. Nagyon is részt vettem az autó fejlesztésében, és most izgalmas idők következnek. Ez egészen más, és azt mondják, hogy az elmúlt évekhez képest ez lesz a legnagyobb előrelépés. Szóval valóban izgalmas idők állnak előttem, és várom azokat.”

„Nagyon hasznos tapasztalatokra tettem szert tavaly. Láttam, ahogy a versenyzők végzik a munkájukat. Mindent megfigyelhettem. Szóval ez határozottan egy nagyon hasznos időszaka volt az életemnek, miközben jókat beszélgettem Lewisszal, aki jó tanácsokat adott nekem.”

„Jó dolgokat mondott, és útmutatást is adott, hogy hol kell lennem. Határozottan azt mondom, hogy a sok ember közül jó tanárom volt. Nem részletezném a dolgot, mert ezzel kiadnám a titkait, de nagyon lenyűgöző az, ahogy felhasználta az idejét, az ahogyan a mérnökeivel dolgozik, és az életét kezeli. Ha valamit csinál, akkor azt 100%-osan teszi.”

„Lewis valóban elvégzi a feladatát, és olyankor csak arra koncentrál. Nagyon jól összpontosít, és amikor a mérnökeivel beszélget, szintén lenyűgöző. Van, amikor csak rövid idő áll erre a rendelkezésére, de minden szükséges információt átad. Azt hiszem, ez az oka annak, hogy minden területen ilyen sikeres.”


A Mercedes és Valtteri Bottas magasra tette a lécet az autóbemutatója előtt. A finn kissé más külsővel tért vissza a téli szünetről. A németek lazára vették a figurát.



Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Kubica rajthoz áll a DTM-ben, és egy BMW-t fog vezetni
Következő cikk Ocon nem minden titkot vihetett át a Mercedestől a Renault-hoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország