„Ő egy gazember, egy szélhámos”

Cyril Abiteboul idén már nem lesz érdekelt a Renault-ból lett Alpine F1-es istállójában. Ugyan eleinte úgy tűnt, hogy a váltás miatt még nagyobb szerepet is kaphat a cégcsoporton belül, végül távoznia kellett. Vannak, akik nem fogják hiányolni az F1-es paddockból.

Cyril Abiteboul, Managing Director, Renault F1 Team

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Abiteboulnak még a téli szünet során kellett elhagynia posztját, amelyet most a MotoGP-ből érkezett Davide Brivio tölt be. A Ziggo Sport Formule 1 Café elnevezésű műsorában a francia szakember távozásáról volt szó.

A reakciók azonban nem voltak valami kedvesek Abiteboul szemszögéből nézve. „Ugye most csak viccelsz, mennyire szomorú ez” – mondta szarkasztikusan Jack Plooij F1-es kommentátor a hír kapcsán.

„Ő egy gazember, egy szélhámos” – folytatta. „Általában véve mindegyikőjük az, ő azonban nem volt valami őszinte sem a kamerák előtt, sem pedig azok mögött.” A WTCR-pilóta, Tom Coronel is bekapcsolódott a beszélgetésbe, és neki sem volt csodálatos véleménye.

Még több F1 hír:

A holland Abiteboul és a Red Bull közötti civakodást hozta fel példának. „Amit kihoztak egymásból, és ahogyan idegesítették egymást, az egyáltalán nem volt profi. Inkább gyerekesnek mondanám.” A két fél együttműködésének utolsó éve különösen rosszra sikeredett.

Plooijnak, akiről azért érdemes megjegyezni, hogy szeret nagyot mondani, főként Abiteboul karakterével van baja. „Ha összehasonlítjuk a többi csapatfőnökkel, ő eléggé arrogáns volt. Azt hitte, hogy annyira jó.”

Ami viszont az új embert, Davide Briviót illeti, a hollandnak már sokkal jobb véleménye van róla. „Ő egy remek név, egy remek fickó. Sokat várok tőle.”

Steiner már hozzászokott, hogy a versenybíróknál van jelenése

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Williams korántsem akarja feladni az idei évet
Következő cikk Stroll a koronavírusról: „Alábecsültem a következményeit...”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország