Ő a legnagyobb esélyes a versenynaptár negyedik futamhelyszínére

Az idei szezonban visszatérő Imola nagy eséllyel a versenysorozat része marad a sorozat következő idényében is, így Olaszország egy újabb nagydíj megrendezésével várhatja a Forma-1-et 2021-ben.

Imola circuit aerial view

Fotót készítette: FIA

A versenysorozat következő évére közzétett naptár pár hete került ki a nyilvánosság elé, melyben rekordot jelentő 23 verseny kapott helyet. Azt azonban egyelőre nem konkretizálták, hogy az idény negyedik versenye hol kerül megrendezésre, mely kevesebb mint négy hónap múlva esedékes.

A bizonytalanság azt követően alakult ki a versenynaptár negyedik helyszíne körül, hogy az első Forma-1-es futamát áprilisban megrendezni kívánó Vietnám kikerült a tervek közül. A hanoi utcai pálya egyike volt azoknak a helyszíneknek, melyet a foghíjas 2020-as szezonban törölni kellett a járványhelyzet miatt.

A Vietnámi Nagydíjat nem vették fel az ideiglenes naptárba 2021-re, mivel időközben letartóztatták a szervezésben szorosan érintett Hanoi Népi Bizottság elnökét, Duc Chungot. A Forma-1 ezért alternatívát keres a negyedik futam helyszínére, melyre a legnagyobb esélyes az az Imola, amely 2020-ban 14 év távollét után került vissza a naptárba.

Még több F1 hír:

Ezzel a döntéssel visszaállításra kerülne az a régi hagyomány, hogy az olasz pálya lenne az európai idény nyitófutama, amelyet 1981 és 2006 között a San Marino Nagydíj töltött be. Imola volt többek között az egyike azoknak a pályáknak, melyet rögtön felvettek a 2020-as naptárba, miután több futamot törölni kellett a COVID-19 miatt. A versenyt végül Lewis Hamilton nyerte.

A 2020-as naptár másik kései belépője a Portugál Nagydíj volt, amely szintén felmerült a lehetséges csatlakozók között a 2021-es idényre. A Török Nagydíj megrendezése azonban elég valószerűtlennek tűnik, mivel április utolsó hétvégéje egybeesik a ramadánnal.


A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Az AlphaTauri csapatfőnöke el tudja képzelni a Red Bull távozását
Következő cikk „Schumacher büszke lenne arra, amit Hamilton elért”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország