Nyikita Mazepin lehet a Forma-1 következő botrányhőse

A Haas tegnap bejelentette, hogy szerződtetik 2021-től az orosz Nyikita Mazepint. A kritikusok, mint eddig, elsősorban azt emelték ki ellene, hogy fizetős pilóta, azonban vannak, akik szerint ez a legkisebb baj vele...

Nikita Mazepin, ART Grand Prix

Nikita Mazepin, ART Grand Prix

Joe Portlock / Motorsport Images

Nyikita Mazepin szerződtetése a Haashoz sokak kritikáját kiváltotta, bár érthető a helyzet. A csapatnak szüksége lenne anyagi támogatásra, amit apja, az Uralkali tulajdonosa, könnyedén meg tud adni bárkinek.

Az orosz mágnás már tavaly óta házal a Forma-1 csapatainál, hogy fiának ülést szerezzen, ez a munka mostanra érett be - és mivel a múlt heti szereplése után már harmadik a Formula 2-ben, talán nem is feltétlenül minden érdem nélküli a szerződtetése.

Ami azonban már most biztos, hogy az orosz... mondjuk úgy, egyedi színfoltja lesz a mezőnynek - már ha szeretjük az olyan egyedi színfoltokat, mint az ősz egyik legnagyobb botrányát kiváltó Luca Corberi, aki gokartbajnokságának zárófutamán egy ütközés és kiesés után hozzá akarta vágni versenyzőtársához autója leszakadt lökhárítóját, majd a futam után neki is ugrott.

Még több F1 hír:

Ez az összehasonlítás nem alaptalan: Mazepin első nagyobb balhéja 2016-ban - még Force India utánpótlásként -, pont a Hungaroringen történt a Formula 3 európai sorozatában. A szabadedzésen a Forma-1-es ülésről idén lemaradó Callum Ilott akadályozta egy mért körében, amire az orosz válasza az volt, hogy a gyakorlás után megkereste és megütötte.

Ezek után két évvel, 2018-ban került ismét a hírekbe, nem feltétlenül azért, amiért szerette volna, ugyanis ekkor apja cégének egyik bányájában tűz ütött ki, amiben kilencen meghaltak, a másnapot Perm gyásznappá is nyilvánította - Mazepin aznap este viszont iszonyatos partit csapott Moszkvában szépségkirálynőkkel és influencerekkel, olyan képek is keringtek erről az orosz sajtóban, ahol a pilóta raikköneni állapotban van.

Idén is bizonyította, hogy habitusa mit sem változott. Augusztus végén Belgiumban győzni tudott a pályán, azonban csapata a kerékcseréje után veszélyesen engedte ki, emiatt büntetést kapott, és a második helyezett Juki Cunoda örökölte meg a győzelmet.

Az orosz versenyző a futam után szándékosan nekihajtott a helyezését jelző táblának, majdnem nekilökve azt a győztesnek, ezt végül egy figyelmeztetéssel megúszta, de a közösségi média csodáinak hála nem lett vége a történetnek.

 

Mazepin rajongói ugyanis egyrészt Cunodát kezdték el támadni, amiket hevesen lájkolgatott ("Ha Cunoda nem tud veszíteni, akkor menjen inkább egy színházba játszani, oda való kb."), másrészt egy, a tette ellen felszólaló felhasználót, akit rasszista üzenetekkel zaklattak, és ezért magától a versenyzőtől kérte, hogy állítsa le őket, annyival intézett el, hogy "Ez a való világ."

Nürburgringben megint unatkozott az orosz, itt George Russellt találta meg, aki a rossz időjárás miatt elmaradó szabadedzések alatt végig élőzött, Mazepin egyetlen kommentet hagyott ezen a Williams pilótájának címezve, miszerint "Van ám rólad egy titkom, haver. Mások coming outnak hívnák." (Egyébként George Russellnek van barátnője, szóval ki tudja, mire gondolt.)

Ezek után talán nem is meglepő, de november 17-i Instagram története így szól: "Ma egy éve zabálta meg az a wuhani azt a denevért. Boldog szülinapot, COVID!", illetve tegnap olyan képernyőmentések kerültek elő egy női Twitter-felhasználótól, amely alapján Mazepin olyan képeket akart tőle, amin "nincs takarva a s*gge" és amikor a lány azt mondta, azt ki kell érdemelni, azt válaszolta: "Nincs időm olyanokra, akik kéretik magukat."

Ezek azok a megnyilvánulásai Mazepinnek, amivel eddig sokakat magára haragított és tegnapi nyilatkozata alapján nem valószínű, hogy 2021-ben is finomkodni fog - hogy ez jó dolog-e, vagy sem, az már más kérdés.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Webber „egyből” tudta, hogy Hamilton „különleges”
Következő cikk Verstappen úgy érzi, megint félreértették, amit mondott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország