Nyerd meg a Räikkönen által aláírt új mini F1-es sisakot!

Kimi Räikkönen személyi edzője, Mark Arnall egy nagyon érdekes játékot hirdetett meg, aminek a végén egy rendkívül különleges és igen értékes relikviát osztanak ki. Egy nem túl gyakori lehetőség.

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing

Mark Sutton / Motorsport Images

Mintha csak tegnap lett volna, amikor Kimi Raikkonen bemutatkozott a Forma-1-ben a Sauber színeiben. Ekkor csak 2001-et írtunk, és a finn hamar meggyőzte a kétkedőket, miután voltak páran, akik szerint túl kevés tapasztalattal rendelkezett.

Még több F1 hír:

Kimi szinte rögtön bizonyította, hogy nagyon gyors és kellően felkészült a Forma-1-re. Sokat nem kellett várnunk arra, hogy az egyik top-csapat lecsapjon rá, és 2002-től már a legendás McLaren-Mercedes színeiben róhatta a köröket.

Az érkezését Mika Häkkinen visszavonulása tette lehetővé, mert máskülönben talán teljesen más irányt vesz a karrierje. A finn világbajnok helyét az egyik legtehetségesebb honfitársa vehette át, aki sokáig dolgozott Wokingban.

Az ott eltöltött években talán a legjobb formáját mutatta a karrierje során, de a csúcsra egy alkalommal sem ért fel. Kétszer erre jó esélye volt, ám rendre közbeszólt valami. A technikai hibák és a szerencsétlenebbül alakult hétvégék tönkretették a bajnoki álmokat.

Kimi Raikkonen, McLaren Mercedes MP4-20

Kimi Raikkonen, McLaren Mercedes MP4-20

Fotó készítője: Steve Etherington / Motorsport Images

Kimi nem tudott nemet mondani a Ferrari ajánlatára, és már az első ferraris évében világbajnok lett. Kvázi nevető harmadikként ért fel a csúcsra Lewis Hamilton és Fernando Alonso mögött, akik sok pontot vettek el egymástól a McLarennél.

Räikkönen 2008-ban megvédhette volna a címért, de a teljesítménye már nem volt olyan jó, mint azelőtt, így a Ferrari beállt Felipe Massa mögé. A brazil végül csak pár másodpercig érezhette magát világbajnoknak a Forma-1-ben.

Kimit Fernando Alonso idő előtti érkezése miatt küldték el Maranellóból. Cserébe nagyon sok pénzt kapott, és úgy döntött, hogy 2010 és 2011 között nem versenyez a Forma-1-ben. A WRC-ben és a NASCAR-ban próbált szerencsét. Az amerikai kitérő azonban nagyon rövid volt a részéről.

A Lotus színeiben, visszatérésének évében nagyon gyors volt, és a harmadik helyen fejezte be a bajnokságot. Nem sokan számítottak ilyen jó eredményre 2 év kihagyást követően, de a finn „Jégember” megcsinálta.

Räikkönen, aki azóta pár évig újra a Ferrarit szolgálta, jelenleg az Alfa Romeo versenyzője, és továbbra is Mark Arnall oldalán dolgozik. A szakember az F1-es bajnok fizikális felkészüléséért felelős. Arnall nemrég egy remek lehetőséget ajánlott fel a hivatalos Instagram oldalán keresztül.

 

Mint az a képen is látható, Kimi saját maga szignózta azt a mini-sisakot, amit meg lehet nyerni. Ahhoz, hogy megnyerd ezt a különleges és értékes relikviát, nincs más dolgod, mint a poszt alatt megírni, hogy milyen tartalmakat látnál szívesen a személyi edzőtől. Nyilvánvalóan ennek a középpontjában 2007 bajnoka áll.

Mindenki, aki javaslatot, tipped ad Marknak, az részt vesz a játékban, és esélyes arra, hogy megnyerje a sisakot. Ne várjatok túl sokat, mert már elég sok tipp és észrevétel érkezett...


Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi új királykategóriás gépe is életre kelt. A nagy pillanat, aminek mindenki örült a svájci csapatnál, mely bizonyos szempontból olasz színekben is versenyez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton egy újabb nagyon furcsa frizurával
Következő cikk A pályán Leclerc nyitotta meg a 2020-as szezont: itt a menetrend

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország