Norris valamiben utánozná Hamilton, de változtatna a 2021-es autó színén

Lando Norris egy kellemes interjút adott az Amerikai Nagydíj csütörtöki napján, miközben több érdekes témát is érintett, így többek között Lewis Hamiltonra is kitért, aki egyfajta példakép is számára.

Landor Norris, McLaren

Fotót készítette: Erik Junius

A McLaren brit versenyzője is látta a most bemutatott 2021-es szabályokat és az autót. Lando Norris először erről mondott néhány szót, majd más kérdésekre is válaszolt a médianapon. Az újoncnak összességében bejönnek az új szabályok, bár van, amin változtatna az autó kapcsán, mert a színe nemigazán tetszik neki.

Még több F1 hír:

„Ami igazán fontos, az az, hogy jobb versenyeink legyenek, és minden csapat esélyes legyen a harcra. A megjelenés szempontjából megváltoztatnám a színt, de az autók nem annyira rosszak, és láthattunk belőlük pár változatot. Nem bánom a dolgot, mert az a fontos, hogy jó versenyeink legyenek, azzal a lehetőséggel, hogy követni tudjuk egymást, és ezzel élvezetesebb futamokat kapjunk.”

A Mexikói Nagydíj Norris szempontjából különösen rosszul sikerült. „Csapatként nem volt ez egy nagy verseny számunkra, főleg az időmérő után, mert úgy gondoltuk, hogy van esélyünk a pontokra. Meglehetősen nyilvánvaló aspektusokról beszélhetünk, például arról a tényről, hogy a kiállásom hogyan sikerült. Ezek egyszerű problémák, amiket könnyű megérteni, de azokat nem mindig könnyű megoldani, legalábbis olyan gyorsan.”

„Nem aggódom a kiállások miatt, mert nagyon rossz szerencsém volt, és ez volt az első ilyen alkalom. Nem aggódunk a hőmérséklet miatt sem, mert az hasonló lesz a barcelonai teszthőmérséklethez, és a gumik szempontjából ez előnyt jelenthet. Szóval nem tekintek hátrányként erre.”

„Ami engem illet, részben elégedett vagyok az első évemmel. Nem vétettem hatalmas hibákat, és baleseteket, vagy hülye dolgokat. Pilótaként azonban azt hiszem, hogy mindenki ugyanúgy reagálna, mert mindig van mit javítani. 90%-ban örülök az elvégzett dolgoknak. Van néhány javítandó részlet, például a kevesebb hiba az időmérőkön vagy a nagyobb előrelépés a hétvégén, de szerintem jó munkát végeztem, és az év kellemes és pozitív volt. 2020-ban az első versenyektől kezdődően erős akarok lenni.”

Egy gondolat Lewis Hamiltonról. „Azt hiszem, ő egy olyan ember, aki gyerekkorom óta mindig inspirált. Mindig is szerettem őt nézni, és figyeltem is a tévében. Sok versenyét megnéztem. Más lehetőségei voltak a McLarennél, mint nekem az első évemben. Néhány szempontból szeretném őt utánozni.”

 

A nagy 2021-es szabályok. „A szabályok még nem jelentik azt, hogy folyamatosan futamokat nyerjünk vagy ott legyünk a dobogóra, de minden bizonnyal jobb lehetőségeket kínálnak nekünk. Remélem, hogy ez alkalom lesz arra, hogy egyensúlyba hozzuk a rajtrácsot, és élvezetesebbé tegyük a versenyeket, mind nézői, mind versenyzői szempontból.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Képeken a 2021-es F1-es autó valósághű modellje
Következő cikk Verstappen szerint Hamilton tiszteletlen volt, amikor odaszúrt neki

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország