Norris: Russell kevésbé szórakoztató, mióta a Mercedesnél versenyez

A McLaren versenyzője, Lando Norris azt gondolja, hogy George Russell már kevésbé szórakoztató személy, mint néhány évvel ezelőtt, ezt pedig a Mercedeshez való igazolásának tudja be.

Lando Norris, McLaren and George Russell, Mercedes W13

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lando Norris és George Russell egyszerre került be a Forma-1-be 2019-ben, előtte pedig hosszú időn keresztül versenyeztek együtt, és kvázi együtt is nőtt fel a két tehetséges brit, akik kortársak is: Russell 24 éves, Norris pedig idén lesz 23.

A McLaren pilótája pedig elmondta, úgy érzi, hogy mióta a Mercedesnél versenyez Russell, azóta már nem annyira szórakoztató személy, ezt pedig a német istállónál lévő nyomásnak és a csapattársa személyének tudja be:

„A menedzserem, az edzőm és a szüleim mindig is arra törekedtek, hogy olyan maradjak, amilyen vagyok, ahelyett, hogy megpróbáltak volna megváltoztatni. Viszont azt látom, hogy más pilótákat jobban átformáltak, és szerintem ez nem jó dolog, hiszen ezzel elvesztik a személyiségüket.”

Még több F1 hír:

„Például nagyon jó móka volt George-dzsal együtt felnőni. Remek ember volt, de a Mercedesnél más a hangulat és a légkör, egyszerűen nem látom annyira George szórakoztató oldalát.”

„És mivel George egy nagyszerű ember, szerintem még népszerűbb lehetne a néhány évvel ezelőtti személyiségével. De nem hinném, hogy ez a Mercedes hibája lenne, csak nagy a nyomás a csapatnál, ahogy az sem könnyű helyzet, hogy Lewis Hamilton a csapattársad.”

„Te pedig nem akarod, hogy az emberek azt lássák, hogy csak szórakozol. De a másik oldalról nem lehet panasz, hiszen George elképesztő munkát végez idén, tehát működik neki a jelenlegi helyzet” – fogalmazott Norris a Press Associationnek.

Wolff: Hamilton meg fogja nyerni a Brit Nagydíjat!


Nézzük meg, hogyan fest egy virtuális kör a silverstone-i pályán a Mercedesszel!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottasé a Brit Nagydíj első szabadedzése, Stroll miatt piros zászlóval ért véget az FP1
Következő cikk Bottas: az Alfa beállításai jobban illenek hozzám, mint a Mercedesé

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország