Norris nem számít győzelemre a következő szezonban

Lando Norris nem szeretne túl optimista lenni, inkább higgadt fejjel a hosszútávú dolgokban gondolkodik. Nem tartja kizártnak, hogy a győzelem jövőre is elmaradhat.

Lando Norris, McLaren MCL36

Fotót készítette: Alessio Morgese

Lando Norrisnak még nem sikerült győzelmet aratnia a McLarennel. A brit istálló ugyanis ebben a szezonban ismét elmarad attól, hogy megnehezítse a topcsapatok dolgát. A versenyző szerint azonban ez nem meglepő a számára.

„Tudtam, hogy tavaly nem fogok nyerni, idén sem fogok nyerni, jövőre is megvan rá az esély, hogy nem fogunk nyerni" - árulta el őszintén Norris az F1.com-nak. A brit az idén Imolában érte el legjobb eredményét, amikor a harmadik helyen haladt át a célvonalon.

Norris azonban hosszabb távra tekint, ezért biztos benne, hogy a McLaren néhány év múlva ott lesz, ahol lenni szeretne. „Hiszek abban, hogy együtt elérhetünk dolgokat, és azt hiszem, ez édesebbé teszi a dolgokat, mintha csak egy olyan csapathoz csatlakoznék, amelyiknek esélye van a futamgyőzelemre" - mondta.

Még több F1 hír:

A McLaren versenyzője szerint a szezon elején néhány hónapba telt, mire elsajátította az autója kezelését. Ennek ellenére úgy érzi, hogy az istállónak még sokat kell fejlődnie ahhoz, hogy valóban az élmezőnyben versenyezzen.

A következő szezonban Oscar Piastri lesz a csapattársa. Nico Rosberg a hét elején elárulta, hogy nagy kihívás lehet ez az ausztrál számára. Sőt, úgy véli, gyorsan el kell érnie Norris szintjét ahhoz, hogy a McLarennél maradhasson.

„Biztos vagyok benne, hogy a Mercedes egy Red Bull-másolat lesz"

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner elismerte: hibázott, amikor ezt kérte az F1-től, de Wolff…
Következő cikk Csou az Alfa visszaeső formája miatt nem tudta megmutatni javulását

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország