Norris nagyon dühös magára – a brit a saját hibájából veszítette el a 3. helyet

Lando Norris nem volt felhőtlenül boldog az imolai időmérő edzést követően, és elmondta, nagyon idegesíti, hogy végül a pályahatárok túllépése miatt lemaradt a 3. helyről. A fiatal brit tehetség így csupán a 7. helyet szerezte meg.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Lando Norris számára remekül kezdődött a kvalifikáció, hiszen a Q1-ből a harmadik leggyorsabb idővel jutott tovább, a Q2-ben pedig másodikként végzett. Sokáig úgy nézett ki, hogy a brit megszerezheti élete legjobb időmérős eredményét, ám ez végül nem történt meg.

A Q3-ban Norris aztán a 3. helyre kvalifikálta magát, azonban a pálya kiszélesítése miatt végül törölték az eredményét, ezzel pedig visszacsúszott a 7. helyre Daniel Ricciardo mögé. A brit a 9-es kanyart vette túl szélesre.

„Eléggé csalódott vagyok, mérges vagyok magamra” – mondta el Norris a Sky Sports F1 riporterének. „Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon jó nap volt, a csapa remek munkát végzett. Az autó valóban életre kelt a kvalifikáció alatt.”

Még több F1 hír:

„Nagyon sok fejlesztést végrehajtottunk pénteken, de azon az egy körön, ahol nem hibázhatok, minden elszállt” – tette hozzá a brit, aki csakis magát hibáztatja a pályahatárokkal kapcsolatban. „Ez mindenkinek ugyanaz, szóval az én hibám.”

„Nagyon boldog vagyok, de nem az én munkámmal, hanem a csapatéval. Úgy gondolom, hogy egyáltalán nem kezdtük jól a hétvégét, az elején nagyon küszködtünk, de sok fejlesztést végrehajtottunk.”

„Azt hiszem, hogy egy kicsit jobban megértettük az autó működését, hogy miként lehet életre kelteni” – zárta le a gondolatait Norris, aki szerint ez volt a legfontosabb tanulság a bahreini hétvége óta.

Cunoda hibázott az időmérőn, összetörte az AlphaTaurit...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso csupán a 15. helyen végzett: Nem voltam elég jó...
Következő cikk Verstappen: A Honda jó fűnyírókat készít, de ezt a kocsit nem ezért készítették…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország