Norris megtanulta a leckét az Orosz Nagydíj után

Mikor már úgy tűnt, hogy Lando Norris behúzhatja élete első F1-es sikerét, megérkezett az eső Szocsiba, amely teljesen a feje tetejére állította a versenyt. A fiatal brit érthető módon nagyon csalódott volt az elbukott győzelme miatt, de sokat is tanulhat belőle.

Lando Norris, McLaren, on the grid with his race engineer

Lando Norris, McLaren, on the grid with his race engineer

Mark Sutton / Motorsport Images

Amikor egy futam során oly módon érkezik meg a csapadék a pálya fölé, mint azt Oroszországban is láthattuk, akkor mindig lesznek győztesek és vesztesek is, hiszen a körülmények eléggé kiszámíthatatlanok voltak.

Miközben sokan nyertek azzal, hogy megfelelően időzítették a köztes esőgumik felrakását, többen nagyot buktak, mert túl későn szánták el magukat a kerékcserére. A legnagyobb vesztes pedig minden bizonnyal Norris volt.

Még több F1 hír:

A McLaren pilótája ugyanis a futam nagyobbik részében vezetett, és hiába kezdett rá zárkózni a végén Lewis Hamilton, nem volt biztos, hogy el is tudja venni a győzelmet honfitársától. Ez már persze a múlt, Norris pedig igyekszik minél több tanulságot magával vinni a jövőre nézve.

„Természetesen sok mindent tanultam. Hogy mit csinálhatnék jobban legközelebb, amikor ugyanilyen helyzetbe kerülünk. Hogyan hozhatnék jobb döntést? Ugyanakkor a csapattal is: hogyan kommunikáljunk? Hogy kaphatok tőlük több információt? A helyzet az, hogy ezek mind bonyolult dolgok.”

„Amikor nézed a TV-t, akkor minden annyira könnyűnek látszik, és ez a világ legegyszerűbb döntése. Néha úgy érzed, könnyen tudsz dönteni, a valóság viszont nagyon más. Rengeteg mindent kell figyelembe venni, hogy a végeredmény megfelelő legyen. Ezért elemzünk ki mindent, az első körtől egészen a legvégéig.”

 

„A fókuszban persze az utolsó tíz kör lesz. Én mit csinálhattam volna jobban, és a csapat mit csinálhatott volna jobban. Két napot töltöttünk a szimulátorban, és egyet azzal, hogy átbeszéltük a kommunikációt, és hogy hogyan beszélünk egymáshoz.”

„Azt nem tudom elmondani, hogy pontosan mit is tanultam, de sok mindent, és ezzel a csapatom is így van. Ez persze nem garancia semmire. Remélhetőleg viszont a legközelebbi alkalommal már jobbak leszünk” – magyarázta Norris.

Többen is, például Juan Pablo Montoya vagy Ross Brawn is meg van győződve arról, hogy a McLaren pilótája csak még erősebben fog visszatérni az oroszországi eseményekből, és legközelebb már jobban fogják csinálni, ha ismét a győzelem kapujába kerülnek.

Alonso is kalapot emel Hamilton 100 győzelme előtt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Menjünk egy virtuális kört a novemberben debütáló katari pályán! (videó)
Következő cikk Törökország igyekszik elkerülni a tavalyi drámát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország