Norris kemény nyakedzéssel hangol a 2020-as szezonra

Lando Norris, a McLaren versenyzője a Twitter-oldalán osztott meg egy képet a nyakedzéséről, és a képre nézve azt tudjuk leszűrni, hogy nagyon keményen edz a fiatal brit, hogy bírja a Forma-1-gyel járó erőhatásokat.

Lando Norris, McLaren

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Lassan kezdetét veszi a Forma-1 2020-as szezonja, amelynek első futamára már csak valamivel több mint 1 hónapot kell várnunk. Eközben az autóbemutatók már itt vannak a nyakunkon: a Ferrari ma tartja az autóbemutatóját, a Mercedes és a Haas pedig már be is mutatta az idei festését.

A McLaren február 13-án tartja az autóbemutatóját, 6 nappal a barcelonai téli tesztek kezdete előtt. A barcelonai tesztek idén már csak kétszer 3 napból fognak állni, az első „turnus” február 19-től 21-ig, a második február 26-tól 28-ig fog tartani.

További híreink:

Viszont a versenyzőknek a téli szünetben sem csak a pihenésből állnak a napjaik, ebben az időszakban már komolyan kell edzeniük, hogy elég fittek legyenek a Forma-1 okozta megpróbáltatások legyűréséhez.

A McLaren pilótája, Lando Norris pedig a nyakedzéséről tett fel egy képet a Twitter-oldalára, amelyen látszik, hogy a fiatal brit számára nem leányálom a lent látható gyakorlat. Norris tavaly mutatkozott be a Forma-1-ben, és abszolút nem vallott kudarcot.

2019-ben is Carlos Sainz volt a csapattársa, aki bár pontok tekintetében jelentős előnyt szedett össze Norrisszal szemben, viszont Norris sokszor peches volt a futamokon. Időmérők tekintetében viszont Norris „nyert” 11-10-re, és érdekes lesz látni, hogyan fog teljesíteni egymás ellen a konstruktőri negyedik helyezett csapat párosa.

 

Szinte folytatásért kiált a legjobb vágás kategóriában Oscar-díjjal is jutalmazott Ford v Ferrari, az alábbi, magyar felirattal ellátott kisfilmből pedig az is kiderül, hogy bőven lenne még mit megfilmesíteni ebből a párharcból.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kiderült, milyen nevet kap az AlphaTauri első F1-es autója
Következő cikk WOW: Vettel és Leclerc a Ferrari új szerelésében (videó)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország