Norris humoros beszólása Leclerc-nek: „Elloptad tőlem a csapattársam...”

Lando Norris hozta a formáját, és humorosan reagált a bejelentésre, miszerint Carlos Sainz Jr. 2021-től Charles Leclerc mellett fog versenyezni a Ferrarinál Maranellóban, az olaszországi szentélyben.

Lando Norris, McLaren laughing in the Press Conference

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Lando Norris és Carlos Sainz Jr. kiváló csapattársak a Forma-1-ben, és nemcsak a pályán. Azonnal megtalálták a közös hangot, még a korkülönbség ellenére is, hiszen a brit rettentően fiatal, bár a spanyol sem mondhatja magát „veteránnak” a 25 évével.

Még több F1 hír:

Norris és Sainz rengeteg hülyülésben vett részt, amiből nyilván a McLaren is profitált, hiszen remek volt a hangulat, a légkör a csapatnál. Ebben az is segített, hogy a britek 2019-es autója a vártnál sokkal versenyképesebb lett.

Sainz vezérként viselkedett, de a karakterénél fogva ezt maximálisan pozitív módon tette meg, így mindenkire jó hatással volt. Sokat tett azért, hogy a McLaren megszerezze a 4. helyet a konstruktőri bajnokságban a Renault előtt.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Lando és Carlos már csak pár hónapig lesznek csapattársak, mivel a spanyol elfogadta a Ferrari ajánlatát. Sebastian Vettel távozása nyitotta meg előtte az utat, aki lehetséges,hogy vissza fog vonulni az erősebb opcióinak hiánya miatt.

Norris és Charles Leclerc gyakran játszanak együtt, amiről streamek is készülnek a Twitch-en. Mindkét F1-es pilótának van saját csatornája, ahol remekül szórakoznak. Nemrég a nagyon népszerű Call of Duty sorozat legújabb részével játszottak, majd Norris tréfásan megjegyezte, hogy Leclerc ellopta tőle a csapattársát.

Charles látható módon hirtelen nem tudott mit kezdeni a helyzettel, és csak annyit reagált, hogy „Ó, Lando...” - idézte a SoyMotor a Ferrari versenyzőjét. Természetesen ez csak ugratás volt a McLaren versenyezőjének részéről, akinek nincs miért aggódnia, mert a paddock másik nagy mókamestere, Daniel Ricciardo lesz a csapattársa.

Norris és Ricciardo már tavaly is sokat nevettek együtt a közös sajtóeseményeken. Azzal, hogy csapattársak lesznek, várhatóan Lando még többet fog sírni a nevetéstől. Két rettentően impulzív és humoros karakterről van szó, akik mindig keres a lehetőséget a mókázásra.

Ricciardo az egyik leggyorsabb versenyző a mezőnyben, és nagyon nagy tapasztalattal rendelkezik. Lehetséges, hogy még nehezebb dolga lesz Norrisnak, aki csak a második F1-es szezonjára készülhet. Mika Salo például azt mondta, a McLarennek Ricciardo olyan, mint egy lottónyeremény. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Grosjean már nem bírja tovább, az F1-es szerelésében, sisakban szimulátorozik
Következő cikk Ilyen szépen zongorázik Leclerc: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország