Norris hatalmasat bukott az időmérő edzésen!

Izgalmasan kezdődött a Belga Nagydíj időmérő edzése, hiszen nedves körülmények fogadták a versenyzőket. Lando Norris egyike volt a leggyorsabb pilótáknak, ám végül a brit a Q3-ban hatalmas balesetet szenvedett, egy esetleges pole-t bukott el.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Belga Nagydíj időmérő edzése heves esőzések közepette kezdődött el, ám a pilóták remekül vették az akadályokat, hiszen a Q1-ben és a Q2-ben sem történt hatalmas baleset, sőt még csak nagyobb vezetői hibákat sem lehetett látni.

Az időmérő edzés első két felvonásában Lando Norris volt az, aki elképesztő tempót diktált, helyenként több mint másfél másodpercet adott csapattársának, Daniel Ricciardónak hasonló körülmények között.

Még több F1 hír:

A pálya hol felszáradt egy kicsit, hol újabb esőzések kezdődtel el, majd a Q3-ba fordulva ismét leszakadt az ég. Úgy tűnt, azok járnak jól, akik egyből kihajtanak a pályára, így tett Lando Norris is, aki azonnal nagy tempóval kezdte meg a mért körét.

Nem lett azonban jó vége a bátor próbálkozásnak, hiszen az Eau Rogue-ban Norris autója felúszott a vízen, majd a brit nagy sebességgel a korlátnak csapódott. Ijesztő pillanatok voltak, Vettel meg is állt az összetört McLaren mellett, ám szerencsére Norris beleszólt a rádióba, hogy jól van, csak a bal kezét fájlalta.

 

Helmut Marko szerint több tartalék van náluk, mint a Mercedesnél

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Belga Nagydíj - Időmérő (LIVE)
Következő cikk Norris nagy balesetet szenvedett, Verstappen-pole Russell előtt Belgiumban!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország