Norris „elég gyorsan kiismerte Hamiltont” Monzában

Lando Norris arról beszélt, hogy a monzai sprint során viszonylag hamar ki tudta találni, hogy Lewis Hamilton a pálya mely pontjain erős és gyenge, ez pedig vasárnap is hasznára vált.

Lando Norris, McLaren MCL35M, battles with Lewis Hamilton, Mercedes W12

Lando Norris, McLaren MCL35M, battles with Lewis Hamilton, Mercedes W12

Andy Hone / Motorsport Images

A két brit elég sokat volt egymás közelében a hétvége folyamán, kezdve a 18 körös sprintkvalifikációval. Hamilton a rossz rajtját követően a két McLaren mögé esett vissza, majd pedig Norris McLarenjének hátsó szárnyát bámulta a következő időszakban.

Vasárnap pedig újra ugyanez a forgatókönyv játszódott lett, annyi különbséggel, hogy ezúttal a hétszeres bajnok az első etap végén maga mögé tudta utasítani fiatalabb honfitársát. A munkája azonban a bokszban el is illant, hiszen a Mercedes rossz kerékcserét hajtott végre, így csak Norris mögé tudott visszajönni.

Még több F1 hír:

Nem ez volt egyébként az első alkalom, hogy ők ketten idén egymásra találtak a pályán, hiszen az Emilia Romagna Nagydíjon szintén hasonló volt a felállás, de akkor Hamiltonnak sikerült levadásznia a mclarenest a dobogó második fokáért.

Mint az kiderült azonban a szombati sprint sokat segített Norrisnak, hogy hosszú körökön keresztül tudja tartani a papíron gyorsabb autóval rendelkező ellenfelét vasárnap is. „Szerintem jó bemelegítés volt az a 18 kör, amikor próbáltam őt kivédekezni” – idézte Norrist a GPFans.com.

„Elég gyorsan kiismertem őt, hogy hol lesz gyorsabb és hol lassabb, és mivel a keményen volt ezért nagyobb nehézségek nélkül magam mögött tudtam tartani. Az etap utolsó két-három körében azonban már jobban működtek az abroncsai, vagy a közepesek kezdtek fogyni, így pedig meg tudott előzni.”

 

„Utána viszont kiállt, mi pedig egyből meg tudtuk csinálni a mögévágást.” Hamilton ezek után már nem kapta meg az újabb esélyt, hogy megelőzhesse Norrist, hiszen a bokszból kijövet rögtön ütközött Max Verstappennel, és mindkettejük futamának vége volt.

A biztonsági autó után pedig a McLaren-pilóta hamar megelőzte Charles Leclerc-t, így feljött csapattársa, Daniel Ricciardo mögé, és aztán ugyanebben a sorrendben is futottak be a végén. „Az egész futam stresszes volt, egy olyan pillanat sem volt, ahol azt gondoltam, hogy pihenhetek egy picikét.”

„Emiatt azonban kicsivel különlegesebb, többet ér így, hogy keményen meg kellett dolgoznunk érte. Kemény verseny volt, de talán a kiállások után valamivel egyszerűbb lett.” Sétakocsikázni viszont utána sem volt ideje Norrisnak, hiszen megkapta a nyakára Sergio Perezt és Valtteri Bottast, akiket azonban szintén szépen tartott maga mögött.

Sainz balesetével kapcsolatban vizsgálat indult egy kilazult öv miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Titokban teszteli új motorját a Ferrari?
Következő cikk Norris: „Remélem, hogy ez volt az utolsó shoey-m”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország