Norris bosszús az „idióta” szabály miatt

A McLaren versenyzője, Lando Norris erősen kritizálta azt az „idióta” szabályt, ami lehetővé teszi, hogy a csapatok szabadon kereket cseréljenek a piros zászló alatt.

Lando Norris, McLaren

Lando Norris, McLaren

Lando Norris az Olasz Nagydíj első szakaszában a harmadik helyen autózott az éllovas Lewis Hamilton és a másik McLarent vezető Carlos Sainz mögött.

A verseny megszakítását követően a fiatal brit jó néhány helyet veszített. Megelőzte őt a korábban kereket cserélő Pierre Gasly és Antonio Giovinazzi, valamint a bokszutcai látogatást kihagyó Lance Stroll és Kimi Räikkönen is.

Stroll és Räikkönen jelentős előnyhöz jutott annak köszönhetően, hogy a szabályok értelmében piros zászló alatt a csapatok szabadon cserélhetnek kerekeket autóikon. A két versenyzőnek így később már nem kellett a bokszba hajtania.

Norris később megelőzte Räikkönent, a verseny további részét azonban Stroll Racing Pointja mögött, a 4. helyen autózva töltötte.

„Egyedül Stroll ingyen kerékcseréje miatt maradtam le ma a dobogóról.” – nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak. „Elég nagy hülyeség ez a szabály, aminek köszönhetően egyesek anélkül jutnak előnyhöz, hogy rászolgáltak volna arra.”

Lando Norris, McLaren MCL35, Sergio Perez, Racing Point RP20

Lando Norris, McLaren MCL35, Sergio Perez, Racing Point RP20

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Szerintem ezen változtatni kéne. Nézzük meg a két esetet. Gasly még a piros zászló előtt hajtott a bokszba, megejtette a maga cseréjét, ez így rendben is van.”

„Valaki viszont 24 másodpercet nyert azzal, hogy nem állt ki a bokszba. Úgy lett volna igazságos, ha neki is ki kell mennie, ugyanis az ő hibájából nem történt meg a csere korábban. Lehet valakinek szerencséje, mint Pierre esetében, ez azonban szerintem nem sportszerű.”

„Néhányan nem teljesítették a kötelező bokszkiállást, ami szerintem nincs rendjén.”

A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl nem lát kivetnivalót a szabályokban, és nem hiszi, hogy valaki tudatosan játszott volna erre a kimenetelre.

„Nem hiszem, hogy lenne értelme a szabályokkal foglalkoznunk.” – válaszolta a Motorsport.com kérdésére. „Mindannyian együttműködünk az FIA-val, együtt alakítottuk ki ezeket a szabályokat.”

„Megértem, hogy Lando dühös, de lesznek még olyan helyzetek, amikor mi jövünk ki jól egy hasonló esetből. A szabályok olyanok, amilyenek, mindannyian ismerjük és megszavaztuk őket. Nincs értelme panaszkodni. Leszegjük a fejünket, és haladunk tovább.

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Andreas Seidl, Team Principal, McLaren

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

A csapatvezetőt arról is kérdezték, átbeszéli-e Norrissal a történteket. „Nem hiszem, hogy sok átbeszélni való lenne. A verseny hevében elragadták az érzelmek, amit jó látni.”

„Ezek a srácok a sport hősei, akik mindent beleadnak az autóban ülve. Minden egyes tizedért megküzdenek. Érthető, hogy ösztönösen reagálnak, ha úgy érzik, igazságtalanság érte őket. Biztos vagyok benne, hogy azóta lehiggadt.”

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi nyitott a probléma megbeszélésére.

„A verseny megszakítására vonatkozó szabályok már jó ideje változatlanok.” – mondta Masi.

„Szerencsére ritkán áll fenn hasonló helyzet. Ha a szabályzat bizonyos pontjain tisztázásra szorul, azt közösen átbeszéljük a csapatokkal és a sportigazgatókkal. Amennyiben változtatás szükséges, megtesszük a szükséges lépéseket.”

„2020-ra a jelenlegi szabályok maradnak érvényben, de át fogjuk beszélni, hol tudunk előrelépéseket tenni a jövőben.” – zárta az FIA versenyigazgatója.

Gasly még nem fogta fel, mi történt 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ocon dühös volt a leintést követően
Következő cikk Bottas elmondta, miért sikerült félre a rajtja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország