Norris: Bárcsak nekünk is olyan problémáink lennének, mint a Mercedesnek!

A McLaren versenyzője, Lando Norris azt mondta, irigyli a Mercedes problémáit, akik arra is képesek, hogy a szombati szenvedésük után vasárnap mindkét autójukkal dobogóra tudjanak állni.

Lando Norris, McLaren MCL36, Lewis Hamilton, Mercedes W13

Lando Norris, McLaren MCL36, Lewis Hamilton, Mercedes W13

Zak Mauger / Motorsport Images

A McLaren csapata a várakozásokon alul teljesít egyelőre 2022-ben, mivel míg tavaly a csapatbajnoki harmadik helyért is harcban voltak, addig idén az Alpine-nal csatázhatnak a negyedik helyért, és jelenleg a francia istálló van előrébb.

Lando Norris idén eddig egy dobogót szerzett, és bár nem szeretné azt mondani, hogy felülmúlta a várakozásaikat a top 3-as eredmény, de azt elismerte, hogy szombatonként erősebbek, mint vasárnaponként:

„Utálom azt mondani az eredményre, hogy felülmúlta a várakozásokat, mert ha elértél egy eredményt, az azt is jelenti, hogy képes voltál arra az eredményre” – mondta Norris.

Még több F1 hír:

„Szombatonként közelebb szoktunk lenni az élmezőnyhöz, mint vasárnaponként. Nyilvánvalóan nagyon új kocsikról van szó, amik máshogy teljesítenek a különböző körülmények között, és a szélre is érzékenyek.”

„Nem lep meg a szombati és a vasárnapi teljesítmény közötti különbség, ugyanakkor amikor láttam, hogyan szenvedett a Mercedes a francia időmérőn, elámulok azon, hogyan tudtak a második és a harmadik helyen befutni a versenyen. Bárcsak nekünk is ilyen problémáink lennének!”

„Én azt gondolom, hogy jó munkát végzek: azt teszem, amire az autó lehetőséget ad, de persze ehhez hozzátartozik, hogy milyen érzésekkel vezetsz. Néha úgy érzed, mintha teljesen más lenne a szombati és a vasárnapi autó, nekünk pedig rá kell jönnünk, hogy miért végzünk jobb munkát az időmérőn, mint a versenyen” – fogalmazott Norris a FormulaPassion szerint.

Alonso Vettelről: „Az teljesen más volt!”


Így futotta meg egy problémás autó az F1 egyik legjobb időmérős körét...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Politikusnak állna Fittipaldi, szélsőjobbos párt tagjaként pályázik a szenátusi székre
Következő cikk Egy vagyonba kerültek az Alfa Romeónak a megbízhatósági problémák

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország