Norris: a McLaren isztambuli nehézségei „nem jöttek meglepetésként”

Az időmérő edzés nem egészen úgy sikerült a McLarennek, mint a legutóbbi. Miközben Oroszországban pole-t ünnepeltek, addig ezúttal Lando Norris a nyolcadik lett, Daniel Ricciardo pedig már a Q1-ben búcsúzott.

Lando Norris, McLaren MCL35M

Jerry Andre / Motorsport Images

A brit pilóta azonban a kvalifikációt követően elmagyarázta, hogy nem igazán érte őket meglepetésként ez a szereplés. Érzése szerint ugyanis az autójuknak egyszerűen kevésbé ízlenek a török pálya hosszabb kanyarjai, ahogyan azt mondjuk Zandvoortban is láthattuk.

„Szerintem ez egyszerűen a pálya természete miatt van, a kanyarok kialakítása miatt, sokkal inkább hasonlít Zandvoortra. Elnyújtott csúcspontú fordulók vannak, amelyekben mi küszködünk” – magyarázta Norris.

„Szerintem ezek a nehézségek nem jöttek meglepetésként számunkra, mert már a hétvége előtt is számoltunk vele. Amikor persze ilyen helyzet áll elő, azt sosem könnyű elhinni, de ettől függetlenül nem lepődtünk meg rajta.”

Még több F1 hír:

Ricciardo azonban még így is csalódottabb lehet, mint márkatársa, hiszen csak 16. lett. „A pályát egyértelműen inkább az első tengely határolja be. Sok a hosszú kanyar, ez pedig nagy terhet ró az első gumikra, mi pedig nem vagyunk túl jók ezen a területen.”

A kiesésével kapcsolatban pedig elmondta, hogy az egyszerűen a tempóhiány miatt következett be. „Voltak még vizes foltok, aztán idővel egyre jobb lett. Ilyenkor egy tökéletes világban utolsóként akarsz menni, de ez persze nem mindig lehetséges.”

A lágyak kiaknázása egyébként már pénteken is nehezére esett Ricciardónak. „Már tegnap is nehezebb dolgom volt, szóval volt még min dolgozni. A Q1-ben két szettünk is volt, de így sem érződött úgy, hogy teljesen rájöttem volna a dolog nyitjára. Ebben mondjuk az időzítésnek is szerepe volt.”

„Az 1-es kanyarban több sárga zászló volt, és ilyenkor kiesel a ritmusból, lemaradsz egy körről meg hasonlók, de ezeket amúgy sem tudtuk kontrollálni.” Amiket pedig tudtak, abban nem voltak most elég jók, de ettől még nem reménytelen a vasárnapi helyzetük.

Bottas elmondta, hogy ő bizony a saját győzelméért fog hajtani

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az F1 egyeztet Törökországgal egy hosszú távú megállapodásról
Következő cikk Mégsem írják át az F1 sportszabályzatát a 2022-es szezonra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország