Nő a pánik a Renault-nál: már Ricciardo fizetése a téma, és Ocon

Arra a kérdésre keresi a választ az Auto motor und sport, hogy hova tűnt a Renault sebessége, ám egyelőre mindenki csak kérdőn néz a csapatban is.

Daniel Ricciardo, Renault on the stage at the Fan Zone

Daniel Ricciardo, Renault on the stage at the Fan Zone

Simon Galloway / Motorsport Images

A Renault a tavalyi konstruktőri negyedik hely után joggal számíthatott arra, hogy az istálló még egy lépést tud tenni, és zárkózik a top csapatokhoz, ám a 2019-es F1-es szezon első öt futama ennek fényében nagy csalódás. A csapat eleinte még gyors volt, ám a megbízhatóság oltárán sok pontot áldoztak fel. Ezen sikerült javítani, erre Nico Hulkenberg és Daniel Ricciardo tempója még a középmezőnyben is alulmaradt. De mi történt?

"Az első három versenyen gyorsak voltunk, és azért hullajtottunk el pontokat, mert a technikával akadtak problémák. Most célba érünk, de nincs meg a sebesség. Gyakran elveszítjük a kapcsolatot a gumikkal" - mondta a Renault első embere, aki nem az első a Forma-1 mezőnyéből, aki megfogalmazza a véleményt, amely szerint az idei évben minden korábbinál fontosabb szerepet tölt be a gumik kezelése.

A Renault kisebb változtatásokat eszközölt eddig, és éppen ezért nem világos, hol csúsztak félre a dolgok. Mindenesetre lábon lőtték magukat, hiszen az első három versenyen még sikerült munkára bírni az abroncsokat, amelyek mára kezelhetetlennek bizonyulnak. Márpedig idén a verseny a kanyarokban dőlhet el, a versenyzők nem véletlenül a lassabb kanyarokban panaszkodnak az autó egyensúlyára.

Még több F1 hír:

A Renault pedig ebben a csatában a Ferrari felé kezdett el húzni, a Mercedes helyett, és a két topcsapat közötti jelentős különbség alapján kijelenthető, hogy egyáltalán nem biztos, hogy jól tette. Míg az olaszok az első szárny kialakításánál az úgynevezett outwash-hatásra koncentráltak, vagyis, hogy a különböző áramlásokat eltereljék a kerék útjából, addig a németek a leszorítóerő maximalizálásában látják a siker kulcsát. A Mercedes mind az öt versenyen megszerezte az első két helyet, a Ferrari Barcelonában már a dobogóra sem fért fel.

Hülkenberg és Ricciardo optimizmusa még kitart, Monacóban pedig sikeresebb versenyre készülnek, és a csapatvezető is közölte, hogy egyelőre kitartanak az idei felfogás mellett. Tény, hogy a Renault V6 Turbo ma már nem marad el lóerő terén jelentősen a riválisok erőforrásától, és ezen a téren Cyril Abiteboul is elégedett. Ugyanakkor a Renault-motorok korai megbízhatatlansága miatt a csapat már készülhet rá, hogy a szezon végén a megengedett számot átlépik, és a versenyzők büntetést kapnak.

A francia csapat német versenyzője különösen balszerencsés, hiszen Barcelonában össze is törte a Renault-t, és ezért a bokszutcából rajtolhatott csak. Hülkenberg pontot nem szerzett, de elégedettséget mutatott. "Jobban sikerült előrejönni, mint korábban számítottam rá, így sikerült egy kerékcserét végrehajtani, és a sebesség is megfelelő volt" - mesélte a német, akinek nem jött jól a biztonsági autós fázis. "Az én gumijaim akkorra már öregebbek voltak a riválisokénál, nem maradt sok minden a kezemben, amivel küzdhettem volna."

A Renault a barcelonai teszten is igyekezett rájönni a visszaesés okára

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Dan Ticktum, Red Bull Racing RB15  stopped on track with Jack Aitken, Renault R.S. 19 driving past

Dan Ticktum, Red Bull Racing RB15 stopped on track with Jack Aitken, Renault R.S. 19 driving past

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Jack Aitken, Renault R.S. 19 pit stop

Jack Aitken, Renault R.S. 19 pit stop

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Jack Aitken, Renault R.S. 19 pit stop

Jack Aitken, Renault R.S. 19 pit stop

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Jack Aitken, Renault R.S. 19

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Nico Hulkenberg, Renault R.S. 19

Nico Hulkenberg, Renault R.S. 19

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Nico Hulkenberg, Renault R.S. 19

Nico Hulkenberg, Renault R.S. 19

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Pietro Fittipaldi, Haas VF-19 leads Nico Hulkenberg, Renault R.S. 19

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team, plays football with his trainer in the paddock

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team, plays football with his trainer in the paddock

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team, plays football with his trainer in the paddock

Nico Hulkenberg, Renault F1 Team, plays football with his trainer in the paddock

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

37

Mára pedig már oda jutott a dolog, hogy kezd nőni a nyomás is a franciákon, és a francia lapok már arról írnak, hogy mi értelme volt egy halom pénzért megszerezni Ricciardót, ha nem képesek versenyképes autót biztosítani neki. Ráadásul az ausztrál kapcsán jelentős taktikai hibát is vétett a csapat a biztonsági autós szakasz alatt, aminek következménye pozícióvesztés lett. Sokan pedig már azt kérdezgetik, hogy akkor miért nem inkább Ocon...

"Ők tehetnek a legkevésbé a kialakult helyzetről, Nico és Daniel mindent elkövet, hogy sikeres legyen az autó" - mondja a csapatvezető. Az Auto motor und sport szerint ma már nem lehet eltekinteni a pszichológiai nyomástól sem. Az ausztrál nagyon sokszor emlegeti, hogy mi hogy működött a Red Bullnál, például egyértelműen kijelentette, hogy az osztrákok fékrendszere sokkal hatékonyabb volt, ám abban nem tud segíteni, hogy a Renault-ét hogyan lehetne feljavítani. Ugyanakkor pánikolni felesleges, hiszen még a top csapatok kapcsán is megfigyelhető, hogy idén mennyivel nehezebb elmozdulni a holtpontról, és egyelőre egyik középcsapat sem tudta kihasználni a Renault megingását.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk F1 2019: új exkluzív videó a játékról – Leclerccel Monacóban
Következő cikk Hamilton, és nem Verstappen volt a Spanyol Nagydíj legjobbja?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország