Nincs újabb koronavírus-fertőzött a McLarennél

Szerencsére nincs új fertőzött a McLarennél, és Carlos Sainz Jr. tesztje is negatív lett. Ezek valóban a jó hírek közé tartoznak a briteknél, de kérdéses, hogy mi lesz a folytatásban.

Outside the McLaren hospitality area

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Carlos Sainz Jr. az óvintézkedések részeként karanténba helyezte magát az otthonában, miután visszatért a lefújt Ausztrál Nagydíjról, Melbourne-ből. A McLaren versenyzője a spanyolországi otthonában tartózkodik, távol az angliai központól.

Még több F1 hír:

Mint ismeretes, a McLarennél volt egy pozitív teszt, és emiatt sok más alkalmazottnak is karanténba kellett vonulnia Melbourne-ben, így nem térhettek rögtön haza. A RaceFans jelentése szerint az első tesztek negatívak voltak, ami remek hír, így nincs arról szó, hogy lennének még fertőzöttek a McLarennél.

Sainz a tegnapi bejelentkezésében elmondta, remekül érzi magát, de kissé már unatkozik. A közeljövőben azonban ez így is fog maradni, mivel a koronavírus miatt nemcsak a Forma-1, de szinte az összes sorozat leállt a motorsportban.


A McLaren 650S alapjáraton is egy szép és erős modell, de az Armytrix és a Liberty Walk közreműködésével egyszerűen varázslatosan néz ki, még ebben a "lepusztult" állapotában is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Racing Point autója még a tavalyi Mercedesnél is erősebb lehet
Következő cikk A Forma-1 kevesebb mint 12 autóval is rendezhet futamokat a koronavírus miatt?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország