Nem verték nagy dobra, de már 1 hónapja távozott a Renault F1-es motorprogramját vezető Rémi Taffin

Az Alpine hivatalosan is megerősítette, hogy „közös megegyezéssel” távozott a csapattól Rémi Taffin, aki a francia alakulat Forma-1-es motorprogramját vezette.

Paul Monaghan, Red Bull Racing Chief Engineer, Remi Taffin, Head of Renault Sport F1 Track Operation

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A francia mérnök 1999 óta dolgozott a Renault különböző néven futó Forma-1-es programjaiban, karrierjének elején pedig olyan pilótákkal is együtt dolgozott a versenycsapatban, mint Jenson Button vagy Fernando Alonso.

2009-ven Taffin lett a Renault Forma-1-es projektjének első számú vezetője, majd 2016-ban, a gyári csapat visszatérésekor lett a motorrészleg technikai igazgatója.

Bár a 2014-ben kezdődő hibridéra borzalmasan kezdődött a Renault számára, azóta szépen lassan jöttek az eredmények is, 2020-ban az első dobogós helyezések, idén pedig Esteban Ocon révén az első futamgyőzelem is összejött az azóta az Alpine nevét felvevő csapat számára. 

Még több F1 hír:

Taffin hirtelen távozása azért is meglepő, mivel a Renault éppen gőzerővel, egy vadiúj motorral készül a 2022-es szezonra. Az Alpine egyik szóvivője a Motorsport.com-nak megerősítette, hogy Taffin már július elején, „közös megegyezéssel” távozott a cégtől. A francia cég az információink szerint nem kívülről keres majd új technikai igazgatót, hanem a munkaköreit a jelenlegi vezetőség között osztják majd szét.

A jelenlegi Renault motor, ahogyan maga az autó is, már a harmadik szezonját teljesíti szinte változatlan formában a Forma-1-ben: a koronavírus-járvány miatt teljesen újra kellett szerveznie a fejlesztési programját a Renault-nak, hiszen az eredeti tervük az volt, hogy a 2021-ben érkező új generációs autót az új motor köré húzzák fel, a 2020-as évre pedig egyfajta átmenetként tekintenek majd.

A szabályváltozások elhalasztása miatt azonban a Renault motorprogramja is csúszott: Marcin Budkowski, az Alpine ügyvezető igazgatója szerint nem tudták volna befejezni a projektet a tavalyi kötelező gyárleállítások miatt, így kénytelenek voltak a hosszútávú projektet szem előtt tartva beáldozni a 2021-es szezont is.

Még több F1 hír:

„Ez egy 2019-es motor, nagyon, nagyon pici változtatásokkal, ezért mi nem fejlődtünk olyan ütemben, mint egyes riválisaink” – mondta Budkowski. „Nem ideális a helyzetünk, kénytelen voltunk elhalasztani az új motor bevezetését, amelynek a meghajtóereje és az energiagazdálkodása is jobb, olyan apróbb módosítások mellett, amelyek gyorsabbá tesznek az egyenesekben.”

„Új a motor felépítése is (a feltételezések szerint átveszik a Mercedes-féle osztott-turbót), és egyéb olyan változtatások vannak rajta, amelyek orvosolhatják a riválisainkkal szembeni gyengeségeinket. Nem állt rendelkezésünkre annyi erőforrás, hogy párhuzamosan dolgozhassunk egy 2021-es és egy 2022-es motoron is, így úgy döntöttünk, hogy mindennel erőnkkel a 2022-es motoron fogunk dolgozni.

„Szerintem helyes, de fájdalmas döntést hoztunk, hiszen ennek eredményeként az idei évben visszacsúsztunk az ellenfeleinkhez képest.”

A Ferrari F1-es motorja még idén „jelentős” fejlesztéseket kap

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari F1-es motorja még idén „jelentős” fejlesztéseket kap
Következő cikk Így reagált az Aston Martin arra, hogy elutasították kérelmüket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország