Statisztikák

Negatív rekord a Mercedesnél: utoljára a hibrid-éra előtt esett meg velük ez

A Mercedes az utóbbi 10 versenyből csak 1-et tudott megnyerni, ez pedig utoljára még 2013 és 2014 között esett meg a német istállóval – eközben a Red Bull 7 versenyt tudott nyerni a Monacói Nagydíj óta.

Valtteri Bottas, Mercedes W12 , Fernando Alonso, Alpine A521

Valtteri Bottas, Mercedes W12 , Fernando Alonso, Alpine A521

Steve Etherington / Motorsport Images

Bár rendkívül szoros a harc a Mercedes és a Red Bull között az egyéni és a konstruktőri világbajnokságban egyaránt, a német istálló egy nem túl hízelgő statisztika tulajdonosává vált: a gpblog szúrta ki, hogy a legutóbbi 10 versenyből csak 1-et tudtak megnyerni.

Ez a Brit Nagydíjon jött össze a Mercedesnek, rajtuk kívül pedig az Alpine és a McLaren is egy-egy győzelemmel áll a vizsgált időszakban, a maradék hét versenyen pedig a Red Bull pilótái tudtak diadalmaskodni – Verstappen hatszor, Perez egyszer nyert a monacói futam óta.

Még több F1 hír:

Ez a negatív rekord utoljára még a hibrid-éra előtt esett meg a Mercedesszel: akkor a 2013-as Belga Nagydíj és a 2014-es Ausztrál Nagydíj között jött össze egy siker a csillagos márkának, a hibrid V6-osok bevezetése óta nem produkáltak ilyen rossz sorozatot.

Ezzel együtt még semmi sincs veszve számukra, hiszen nyolc versennyel az idény vége előtt Lewis Hamilton hátránya 5 pont az egyéni pontversenyben, a csapatbajnokságban pedig 18 ponttal vezet a Mercedes a Red Bull előtt.

Alonso: Az F1-nek egyenlőbb autókra van szüksége, hogy mindenki a dobogóért harcolhasson…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A korábbi Bridgestone-mérnök szerint némelyik versenybíró elfogult lehet
Következő cikk Ricciardo nehezen alszik monzai sikere óta

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország