Nagy Dániel dobogóval nyitott, hazai közönség előtt

Hazai közönség előtt, dobogóval kezdte a 2019-es szezont Nagy Dániel a TCR Európa-kupában. A M1RA magyar versenyzője a Hyundai Motorsport Junior Programjának résztvevőjeként versenyez ebben az idényben. Az első versenyhétvégén egy harmadik és egy ötödik helyet szerzett.

Dániel Nagy, M1RA Motorsport Hyundai i30 N TCR

Dániel Nagy, M1RA Motorsport Hyundai i30 N TCR

TCR media

Ahogyan arra számítani lehetett, kemény hétvégével kezdődött a TCR Európa-kupa 2019-es évada. A sorozat 31 állandó és végleges nevezőjéhez csatlakozott a TCR Közép-Európai zóna sorozatának mezőnye is, így 38 autó kereste az ideális íveket április utolsó hétvégéjén a Hungaroringen. Nagy Dániel a M1RA, és a Hyundai Motorsport Junior Programjának versenyzőjeként szállt autóba szombaton Mogyoródon. A fiatal versenyző néhány nappal korábban tudta meg, hogy kiválasztották a programba.

“Óriási megtiszteltetés és büszkeség számomra. Amikor valaki elkezd versenyezni, természetes, hogy bajnok akar lenni, de ehhez óriási segítség, ha egy gyár támogatását élvezi az ember. Ez egy komoly kiugrási lehetőség, egyben a nyomás is megnő, hiszen a gyár részéről eredményeket várnak a támogatásért cserébe. A junior program keretein belül lehetőségem lesz különféle képzéseken, teszteken részt venni” - árulta el a részleteket Nagy.

Dániel Nagy, M1RA Motorsport Hyundai i30 N TCR

Dániel Nagy, M1RA Motorsport Hyundai i30 N TCR

Fotó készítője: TCR media

A zsúfolt hétvégi mezőnyben Nagy az időmérőn a nyolcadik helyet szerezte meg, ami egy nyolcadik és egy harmadik rajthelyet jelentett a két hungaroringi futamon. “Az időmérőn elért nyolcadik helyem csalódás volt, hiszen Hyundai végzett az első helyen, és éreztem, hogy tudtam volna gyorsabban menni, de nem sikerült kihozni a maximumot az autóból. A versenyekre így a lehető legtöbb pont megszerzése volt a cél” - így kommentálta kvalifikációs eredményét.

A futamok aztán izgalmasan alakultak a 21 éves magyar versenyző számára. “Az első verseny első körében egy váratlan műszaki hiba miatt az autó vezethetőségével küzdöttem, a leintés után viszont megtaláltuk és ki is javítottuk a problémát. Hatodik helyen intett le a kockás zászló, de egy büntetés miatt egy helyet előreugrottam a végleges eredmény szerint. A második versenynek egyértelműen dobogóeséllyel indultam neki a harmadik helyről. Elmúlt éveim egyik legjobb rajtjával két helyet javítottam rögtön a startnál, és már az első kanyarban az élre álltam. Trükkösek voltak a körülmények, mert két-három körrel a vége előtt egyre intenzívebbé vált az eső, a slick gumikon nehéz volt megtalálni a tapadást. Az addigi kényelmes tempóm és ritmusom átment hatalmas kihívássá. Olyan nehéz volt pályán tartani az autót, hogy be kellett látnom, okosabb, ha megpróbálom megtartani a fontos pontokat, mintsem a stabilabbnak tűnő Audikkal és Peugeot-okkal küzdjek. Lélektanilag nagyon nehéz volt ez, visszaesni az élről a harmadik helyre, de amikor kiszálltam az autóból, a szurkolók olyan lelkesen köszöntöttek, mintha nyertem volna, ez szinte mindenért kárpótolt.”

Dániel Nagy, M1RA Motorsport Hyundai i30 N TCR

Dániel Nagy, M1RA Motorsport Hyundai i30 N TCR

Fotó készítője: TCR media

Nagy Dani szerint összességében elmondható a mezőnyről, hogy olyan kemény, mint amilyennek a nevezési lista alapján látszott. “Nagyon tapasztalt pilóták jöttek, egyértelműen bajnokesélyesek, komoly tapasztalattal. Már az is kihívás volt, hogy a Q2-be bejussunk, így ez az eredmény mindenképp jónak számít. A bajnokságban a második helyen állunk sokan pontegyenlőséggel, vagyis az elejében vagyunk, ennél nincs most fontosabb, és mondhatom, hogy a Hungaroringen történtek után még éhesebb vagyok a futamgyőzelemre.”

A TCR Európa-kupa május 24-26-a között Németországban, a Hockenheimringen folytatódik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: "F1? Indycar? Dakar? Adjatok két hónapot!"
Következő cikk Kiss Norbi füstölése feladta a leckét a budapesti parádén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország