Műszaki hiba okozta Marquez katasztrofális rajtját Austinban

A hatszoros MotoGP-bajnok egy rövidebb kényszerpihenő után a Circuit of the Americason tért vissza, s bár rendre jól megy neki ezen a pályán, ezúttal a mezőny végéről kellett bravúrt végrehajtania.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Marc Marquez az előző két MotoGP-futamon nem állhatott rajthoz, ugyanis Indonéziában a bemelegítés során hatalmasat bukott, ennek következtében pedig kiújult a kettős látása, amivel a tavalyi szezon során is küzdött.

Az Amerikai Nagydíjra zöld utat kapott az orvosoktól, a kvalifikáción pedig a kilencedik rajtkockát sikerült megszereznie. A spanyolnak kifejezetten kedves a texasi aszfaltcsík, hiszen 2013 és 2018 között zsinórban hat alkalommal tudott itt diadalmaskodni, de tavaly is a dobogó legfelső fokára állhatott fel.

Ezek után igencsak meglepő volt, hogy pocsékul sikerült a rajtja, a Honda csúnyán lefulladt alatta, Marquez pedig pillanatok alatt a mezőny végén találta magát, így hiába küzdhetett volna jó eséllyel a dobogóért, a pontokért is keményen meg kellett harcolnia.

A spanyol végül bravúros előzéseket bemutatva a 24. helyről egészen a hatodik pozícióba kapaszkodott fel és a futam végén remek csatát vívott a regnáló világbajnok Fabio Quartararóval.

Marquez a leintés után elmondta, először azt hitte a rajtnál, hogy véletlenül bekapcsolta a boxutca limiterét, ami azért felelős, hogy a versenyzők ne lépjék át a megengedett sebességhatárt amikor kiállnak a boxba.

Még több hír:

„Volt egy kis technikai problémánk, a csapat már vizsgálja, hogy mi történt. Hellyel-közel tudják mi a gond, de jobb biztosra menni. Amikor felálltam a rajtrácsra, a műszarfal már jelzett egy riasztást.“

„Amint kialudtak a lámpák, igyekeztem elindulni, de a motor egyszerűen megőrült. Egészen az első kanyarig semmiféle erőt nem éreztem a gépben, teljesen olyan volt, mint amikor bekapcsoljuk a boxutcai limitert.“

„Az első kanyar után, amikor kikapcsoltuk a rajtot segítő rendszert, magához tért a motor, de ezután sem volt tökéletes, folyamatosan úgy éreztem, hogy valami nem stimmel“ - magyarázta a Repsol pilótája.

„Mindent beleadtam, hogy a lehető legtöbb pozíciót visszanyerjem, de amikor már csak öt-hat kanyar volt hátra, a testem jelezte, hogy nem bírja tovább a strapát. Akkor már csak az járt a fejemben, hogy befejezzem a futamot.“

Még több F1 hír:

„Nem ilyen eredményre számítottunk, de ha megnézzük, hogy kezdődött ez a verseny, összességében meríthetünk önbizalmat belőle. Az elsődleges célom az volt a hétvége előtt, hogy megússzam bukás nélkül, mert bár az orvos azt mondta, minden rendben van, mégis féltem az egészségemet“ - tette hozzá Marquez.

„Az elmúlt években szinte soha nem volt technikai problémám, de az ilyesmi benne van a pakliban, nem rágódom rajta, megyek tovább. Szeretnék köszönetet mondani a csapatnak, mert nagyon sokat segítettek és végig hittek bennem“ - fogalmazott hatszoros MotoGP-bajnok.

Russell: nehéz átadni egy dobogós helyezést

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: Bastianini magabiztos győzelmet aratott, Marquez óriási felzárkózást mutatott be
Következő cikk Miller akkor is maradna a MotoGP-ben, ha csak a Pramacnál maradna hely neki

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország