MotoGP-vezér: 18 versennyel számolunk, Marquez pedig koncentráljon a felépülésére

Carmelo Ezpeleta, a Dorna vezérigazgatója és MotoGP vezetője egy interjúban kijelentette, hogy reméli, a COVID-19 elleni harc 2021-es évének végére mindenki be lesz oltva a vakcinákkal.

Carmelo Ezpeleta, CEO Dorna

Carmelo Ezpeleta, CEO Dorna

Gold and Goose / Motorsport Images

A 2020-as MotoGP világbajnokság szigorú óvintézkedés mellett vette kezdetét, a versenynaptárban pedig végül 14 verseny kapott helyett, valamennyi Európában, rendkívül következetes biztonsági előírások betartásával.

A tavalyi tapasztalatok figyelembe vételével, illetve a vakcinák elterjedésével a MotoGP főnöke reméli, hogy 2021-ben bővíteni tudják a versenyhelyszínek számát, hogy egy teljesebb szezont tudjanak teljesíteni.

„Az idén az a cél, hogy legalább 18 futamunk legyen a bajnokságban. Ha el tudjuk érni a 20-at, annál jobb, de március és november között szeretnénk elérni legalább 18-at. Ha ez nem sikerül, alkalmazkodni fogunk” – magyarázta az ügyvezető a Diario As-nek adott interjújában.

Még több F1 hír:

„Különböző lehetőségeket vizsgálunk. Az oltási vakcinák a kockázatnak kitett embereknek vannak fenntartva, nem pedig a hétköznapi emberek számára. Remélem, hogy úgy tudjuk befejezni a szezont, hogy mindenki megkapja a vakcinát, de majd meglátjuk. Kapcsolatban állunk az országok hatóságaival, meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok.”

„Marcnak azt kell tennie, ami neki megfelelő, és nem szabad aggódnia semmi miatt” – tért ki Ezpeleta a Marquez felépülésével kapcsolatos érzéseire. „Természetesen, fontos, hogy ott legyen a rajtnál, de nem akarok nyomást gyakorolni rá.”

 

„Gyakran beszélek vele, Marc nagyon erős. A felépülésére koncentrál, amennyire csak lehet” – tette hozzá Ezpeleta, aki arra is kitért, hogy semmiféle konfliktus nincs Marquez, a Honda és az orvosi stáb között a félresikerült műtétek kapcsán.

Hamilton rasszista Alonso rajongókkal...

A Super Formula suzukai fordulójában négy autó próbálta együtt bevenni az 1-es kanyart, aminek eredményeként ketten a falban kötöttek ki.


 

Előző cikk A Thaiföldi Nagydíj eltörléséről szóló hírek „félreértésen” alapulnak
Következő cikk Ezen a napon mutatják be a Respol Honda 2021-es motorját

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország