Montoya: „A Forma–1 vidámabb hellyé vált”

Juan Pablo Montoya ismét arról beszélt, hogy meglátása szerint a Forma–1 manapság már egy jóval vidámabb és játékosabb közeg, mint amikor ő versenyzett a sorozatban.

#21 Dragonspeed USA Oreca 07 - Gibson LMP2, Juan Pablo Montoya

#21 Dragonspeed USA Oreca 07 - Gibson LMP2, Juan Pablo Montoya

JEP / Motorsport Images

A kolumbiai 2001 és 2006 között ment a királykategóriában, majd miután viharos körülmények között távozott a szezon közepén, visszatért Amerikába, ahol korábban nagy sikereket ért el.

Montoyát kemény fickóként ismerhettük meg, aki nem félt sem a pályán, sem pedig a pályán kívül kiállni az igazáért. Néhány hónapja már beszélt arról, hogy érzése szerint az F1-es paddock manapság már jóval kellemesebb hely, mint az ő idejében.

Most ezt a gondolatmenetet vitte tovább, és arról beszélt, hogy a pilóták is igyekeznek kedvesebbek lenni egymással és a médiával is, mert figyelni akarnak az imázsukra, a 2000-es évek elején ez azonban még egészen más volt.

Még több F1 hír:

„Lényegében mindenki saját maga volt azokban az időkben. Senki sem volt a másik barátja, és nem is beszélgettünk egymással. Én igazából csak Rubens Barrichellóval és Fernando Alonsóval beszélgettem, meg néha Felipe Massával, de kb. ennyi volt. Alig beszéltem valakivel” – mondta Montoya a Motorsport.com-nak.

„Én azzal a mentalitással nőttem fel, hogy mindenkit le kell győznöd, és nem lehetnek baráti kapcsolatok a versenyzésben. Nem kerülhettél olyan helyzetbe, hogy azon gondolkoztál, megtámadj-e valakit keményen vagy inkább ne.”

„A Forma–1 kemény környezet volt. Manapság már nyugodtabb valamivel. Részben a közösségi média révén pedig vidámabbá is vált. A sport megváltozott ebből a szempontból” – vélekedett a hétszeres futamgyőztes.

Az Alfa csapatvezetője sokra tartotta Albon képességeit

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso már nem találja annyira vonzónak a WEC-et
Következő cikk Russell: a Williams „nem szórakozni van itt”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország