Minardi: Számomra Alonso és Hamilton a két legjobb pilóta!

A korábbi Forma-1-es csapat alapítója, Giancarlo Minardi szerint Fernando Alonso azonos körülmények között még mindig óriási kihívást jelentene Lewis Hamiltonnak, viszont hozzátette, mivel nincs szabadon versenyképes ülés a Forma-1-ben, így nem lenne bölcs dolog, ha Alonso visszatérne.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 and Fernando Alonso, McLaren in the press conference

Giancarlo Minardi, aki a Forma-1-ben hosszú éveken keresztül szereplő Minardi-csapat alapítója volt, a RadioBox podcastben beszélt a Forma-1-ről, és többek között azt is elmondta, hogy kit tart a legjobb versenyzőnek.

„Számomra továbbra is Fernando Alonso a legjobb versenyző… ő és Lewis Hamilton. Szerintem azonos körülmények között Fernando még mindig nagy kihívást tudna jelenteni Lewisnak. A versenyzési víziója példátlan a Forma-1-ben.” – méltatta Minardi a kétszeres F1-es világbajnokot.

Alonsót sokszor szóba hozzák a Renault csapatával, több sajtóhír szerint is komoly esély van arra, hogy visszatérhet korábbi sikerei helyszínére. A spanyol versenyző Daniel Ricciardo üresen maradt ülését foglalhatná el 2021-ben, de Minardi szerint nem lenne jó ötlet visszatérni a francia istállóval.

Még több F1 hír:

„Ezzel hibát követne el. Fernando 38 éves, csak egy topcsapathoz lenne érdemes igazolnia, hogy megmutassa, mennyire jó még mindig. De sajnos most nem elérhetőek ülések a topcsapatoknál.”

Az utóbbi években Alonso kipróbálta magát a WEC-ben, a Dakaron és az IndyCarban is. A 32-szeres futamgyőztes egyik célja a „Tripla Korona” megszerzése, ami egyelőre csak Graham Hillnek sikerült. A Monacói Nagydíjon és a Le Mans-i 24 órás versenyen aratott győzelmet már kipipálhatta, az Indy 500-as trófeája viszont még hiányzik a gyűjteményéből.

Minardi szerint a 38 éves pilótának a „Tripla Korona” megszerzésére kellene ráfeküdnie, nem pedig a Forma-1-es visszatérésre.

„Én a helyében nem a Forma-1-be jönnék vissza, inkább valami mást csinálnék.” – zárta Minardi.


Az F1 2020 új játékmódját Bereznay Dániel, az Alfa Romeo Esports versenyzője mutatja be számunkra. A magyar virtuális F1-es pilóta egyre több érdekességet oszt meg a megjelentés előtt álló királykategóriás játékról.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alesi szerint a juniorszériákban jó a fordított rajtrács, az F1-ben viszont nem
Következő cikk Sainz húzódzkodás közben: mindent belead a spanyol

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország