Minardi: Én már 8-9 éve beajánlottam Sainzot a Ferrari akadémiájába

Giancarlo Minardi, a korábbi csapattulajdonos olasz autóversenyző szerint Carlos Sainznak mindene adott ahhoz, hogy jól teljesítsen a Ferrarinál, és elárulta, hogy már régóta követi a spanyol karrierjét.

Giancarlo Minardi

Giancarlo Minardi volt az F1sport.it Pit Talk podcastjének a vendége, ahol természetesen Carlos Sainz szerződtetése is téma volt, aki 2021-től lesz a Ferrari pilótája, a négyszeres világbajnok, Sebastian Vettelt váltva.

„Az a választás, hogy Carlos Sainzot hozzák a Ferrarihoz azt a célt szolgálja, hogy ismét egyensúly legyen a csapaton belül, és ismét visszatérjen a gárda a mezőny élére. Sainz pályafutását már nagyon fiatal korától követtem, és elmondhatom, hogy egy igazán komplett pilóta, egyből kedveltem.”

Minardi meg van elégedve a csapat választásával, azt azonban ismét elárulta, hogy ő neki nem Sainz lett volna az első választása.

Még több F1 hír:

„Én, mint olasz, megkockáztattam volna Antonio Giovinazzit a Ferrari helyében.” Minardi nem rejtegeti azt a véleményét, hogy elfogult a mezőny egyetlen olasz pilótájával kapcsolatban, és azt sem, hogy szerinte az egész nemzet álma az, hogy egy olasz pilóta vezesse a Ferrarit.

Ez utoljára Giancarlo Fisichellának adódott meg, aki Felipe Massát helyettesítette a 2009-es szezon második felében. Giovinazzi helye azonban az Alfa Romeonál sem teljesen biztos, és amennyiben idén nem teljesít a vártaknak megfelelően, a Ferrari által is protezsált Mick Schumacher válthatja 2021-ben.

Minardi azonban elárulta, miért nem neheztel egyáltalán a Ferrarira azért, mert Sainzra esett a választásuk: „8-9 évvel ezelőtt beajánlottam Sainzot a Ferrari pilóta akadémiájára, sikertelenül, aztán az utóbbi években megint. Jól ismerem Carlost, és amellett, hogy a pályán gyors, igazán kitanulta a beállítások művészetét is.”

Max Verstappen, Scuderia Toro Rosso and Carlos Sainz Jr., Scuderia Toro Rosso

Max Verstappen, Scuderia Toro Rosso and Carlos Sainz Jr., Scuderia Toro Rosso

Fotó készítője: XPB Images

„Sainznak minden adott ahhoz, hogy jól teljesítsen a Ferrarinál. Hozzá tenném azt is, hogy a Toro Rossonál Max Verstappen, Marko, és az egész Red Bull neveltje volt a csapattársa, de egyáltalán nem szorult a háttérbe, és soha nem volt problémája a csapattal sem. Megkockáztatták a csapatváltást (a Renault-ra, a szerk.), amikor azt látták, hogy a Red Bull mindent Verstappenre tesz fel.”

Sainz egyelőre csak egyéves szerződést kapott a Ferraritól, amelyben opcióként szerepel további egy év hosszabbítás is. Leclercnek ilyen téren nem kell aggódnia, ugyanis a Ferrari egészen 2024-ig hosszabbított vele a kiváló 2019-es szezonja után.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nincs ennél menőbb F1-es reflexteszt: videó
Következő cikk Ricciardo a Ferrarival is tárgyalt a McLarenhez szerződése előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország