Mikor lesz vége Vettel szenvedésének? – Portugáliába nem érkeznek fejlesztések

Sebastian Vettel eddig eléggé balszerencsés volt idén. Imolában sem látszottak a lehetséges fordulat jelei. Bár most elsősorban nem a versenyzőn múlt a nullázás, Otmar Szafnauer mégis meggyőzően támogatta a németet.

Sebastian Vettel, Aston Martin

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Két futam elteltével Vettelnek még nincsenek bajnoki pontjai. Bahrein nehézségei után Imolában még rosszabbra fordultak a dolgok. A négyszeres bajnok még a kockás zászlót sem látta meg, így nem is tudott igazán mit mondani versenyéről: „Sajnos túl sok pozitívum nem volt benne.”

Vettel gondjai már a rajt előtt megkezdődtek, hiszen lángra kapott a hátsó fékje, emiatt pedig bizonyos megégett elemeket cserélni kellett a rajtrácson, de nem készültek el vele időben. „Biztosan elég nagyot hibáztunk ezzel” – mondta később.

A szerelők nem tudták időben rendbe rakni az autót, így Vettelnek a bokszból kellett rajtolnia. Mivel a kerekeket pedig nem rakták fel a megadott ideig az autóra, így jött még mellé egy komoly büntetés is. Ezzel vége is volt a futamának.

Még több F1 hír:

A pályán sem volt sokkal jobb a helyzet. Nem tudta rendesen felmelegíteni a gumikat, így pedig nem is tudott rendesen támadni. Aztán jött a piros zászló, minden kezdődött elölről, de ez mégsem segített az Aston Martin pilótájának.

Feltették neki a lágy gumikat, abban a reményben, hogy ez segíthet neki az új rajtnál. Ekkor azonban kiderült, hogy repülőrajt lesz a szokásos állórajt helyett, ami már önmagában hátrány volt. Ezek után a lágyak hamarabb kezdtek kopni, és onnan már nehéz volt a futama.

A viadal utolsó harmadában még egy váltógond is hátráltatta őt, így a leintés előtt inkább kihívták Vettelt a bokszba, hogy később büntetés nélkül cserélhessék ki az alkatrészt. Mindezek ellenére azért a német optimistán várja a soron következő versenyt.

„Legalább az érzés javult valamennyit. Még mindig hiányoznak a problémamentes körök. Innen azonban csak fejlődni lehet. Sajnos azonban még sok az apró hiba. Már volt néhány új elemünk, de nagyobb előrelépésre van szükségünk.”

 

„A következő futamokon jönni fog még pár dolog, tehát van hely a fejlődésre. Utána remélhetőleg lesz egy kis béke.” A csapatfőnök, Otmar Szafnauer szerint azonban Portugáliában nem kerül fel semmi újdonság az AMR21-re. Legközelebb csak Barcelonára érkeznek az új elemek.

Ami azonban Vettel teljesítményét illeti, az amerikai még nem lát okot az aggodalomra. Nem is akarnak semmi nyomást helyezni új igazolásukra. „Amikor ennyire eltér az autók filozófiája, akkor időre van szükség. Beszéltem Perezzel is, aki az ellentétes irányba ment, és ő is ugyanezt mondja.”

„Nem könnyű a maximumot kihozni ezekből az autókból. Idővel minden jobb lesz. Ezért is bánjuk annyira, hogy a teszt során nem volt jó a megbízhatóság, és Sebastian értékes időt bukott. Máskülönben mostanra már nem itt tartana a tanulási folyamatban.”

„Tudjuk, hogy sokat vár el magától, és folyamatosan dolgozni fog, hogy javuljon. Nem látom viszont, hogy nagyon szomorú lenne. A frusztráció csak arra sarkallja őt, hogy minél hamarabb megoldásokat találjon” – zárta gondolatát az Aston csapatfőnöke.

Verstappen a múlt hétvégén újabb győzelmet ünnepelhetett


Bemutatták az F1-es szaúdi pályát!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Andretti: Amerika „megőrülne”, ha Herta eljutna az F1-be
Következő cikk Imponáló főnökének Schumacher lelkesedése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország