Miért nem büntették Verstappent a rajt utáni pályaelhagyásért?

Max Verstappen jó esélyekkel vágott neki a Francia Nagydíjnak, de aztán rögtön az 1-es kanyarnál problémái adódtak, amikor megcsúszott alatta az autó, és emiatt nem tudta bevenni rendesen a 2-es fordulót. Nem az előírtaknak megfelelően tért vissza a pályára, a büntetés mégis elmaradt.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B

Charles Coates / Motorsport Images

A hideg gumik és egy széllökés miatt a Red Bull hátulja kitört kicsit, így Verstappen elveszítette a vezetést rögtön a verseny elején. Több pozíciót azonban szerencséjére nem bukott, így Valtteri Bottas elé jött vissza a második helyre.

Azzal azonban, hogy nem a kijelölt helyen tért vissza az aszfaltcsíkra, megsértette a pályahatárokkal kapcsolatban lefektetett szabályokat, amelyek előírták, hogy a menekülőúton kihelyezett táblák megkerülésével lehet csak visszajönnie a pályára annak, aki nem tudja rendesen bevenni a 2-es kanyart.

A futam előtti feljegyzésekben Michael Masi versenyigazgató egyértelmű volt az ilyen eseteknél. A 2-es belső ívén két sárga terelőbóját is kihelyeztek viszonyítás gyanánt. Aki azoktól jobbra tudná csak teljesíteni a kanyart, annak a bekötőúton kihelyezett táblák között lehet csak visszacsatlakoznia a versenybe.

Még több F1 hír:

Verstappen azonban ezt nem tette meg, hiszen ő egyből a két sárga bója után tért vissza. Egy olyan szezonban, ahol a hollandot már többször is büntették bizonyos pályahatárok megsértéséért, most miért maradt el akkor a szankció?

Masi magyarázata erre az volt, hogy abból a szögből, amelybe Verstappen került a megcsúszását követően, szinte lehetetlen lett volna az előírt módon, a bukótéren keresztül visszajönnie a pályára. Emellett az is közrejátszott, hogy lelassított valamelyest, és pozíciót is veszített, így pedig előnyszerzésről nem lehetett beszélni.

A versenyigazgató azt is elmondta, hogy minden esetet önmagában vizsgálnak meg, és figyelembe veszik a körülményeket is. A későbbi futamgyőztes esete pedig nem a tipikus pályaelhagyás volt abban a kanyarkombinációban, és mivel nem származott belőle előnye, így rendben találták azt.

Később Bottas is hasonlóan járt, csak ő 4-esnél ment szélesre, de nem használta a kijelölt utat a visszatérésre, mint ahogyan korábban mondjuk Mick Schumacher tette. Ebben a helyzetben is érvényesek voltak a korábbi tényezők, így nem járt büntetés a finnek.

Így vélekedett a német sajtó a Francia Nagydíj végeredményéről

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Már idén új vonalvezetésen versenyezhet az F1 Abu Dhabiban
Következő cikk Brawn: a csapatok nem követhetik a pilóták kívánságait a stratégiával kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország