"Mickben is megvan az, ami Michaelt naggyá tette"

Néhány hónapja még úgy tűnt, könnyen előfordulhat, hogy 2021-ben az F1-es világbajnoki idény hosszú idő után német versenyző nélkül veszi kezdetét. Bár Vettel maradásával és Mick Schumacher esetleges érkezésével a helyzet megoldódni látszik, Berger szerint a fiatal német versenyzőknek nincs egyszerű dolguk.

Mick Schumacher climbs in to his fathers championship winning Ferrari F2004

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A németek egyre bizakodóbban várhatják 2021-et: Sebastian Vettel továbbra is a mezőny tagja marad, miután bejelentették, hogy az Aston Martin csapatánál folytatja pályafutását. Mick Schumacher az F2-ben hétről hétre jól teljesít, és egyre közelebb kerül a hőn áhított F1-es üléshez.

A DTM-főnök egykori F1-es versenyző, Gerhard Berger szerint a hétszeres világbajnok fia készen áll arra, hogy feljebb lépjen.

Még több F1 hír:

„Nagyon kedvelem őt. Idővel minden kategóriában felküzdötte magát a legjobbak közé. Számomra fontos, hogy egy versenyző tudjon alkalmazkodni, és bajnoki alkat legyen. Elérte, hogy harcba szálljon a bajnoki címért, akkor is, ha végül „csak” második lesz. Mickben megvannak azok a tulajdonságok, amik Michaelt különlegessé tették.”

Hat futammal a vége előtt Schumacher a maga 161 pontjával vezeti az F2 világbajnoki tabelláját. A németet a brit Callum Illot (153 pont), a dán Christian Lundgaard (145 pont) és Premás csapattársa, az orosz Robert Shwartzman (140 pont) követi.

Berger szerint „bárhogy alakul a szezon hátralévő részre, szerintem készen áll a Forma-1-re.”

Mick Schumacher prepares to drive his fathers championship winning Ferrari F2004

Mick Schumacher prepares to drive his fathers championship winning Ferrari F2004

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Az osztrák szerint a két Schumacher közötti hasonlóság kísérteties. „A mozgása, a viselkedése, a munkamódszerei mind-mind Michaelre emlékeztetnek. Az apja árnyéka természetesen óriási, de nagyon örülök, hogy Mick sikeres, és jó úton halad a Forma-1 felé – természetesen a család, és Michael miatt is.”

Winning Constructor Representative and Mick Schumacher, Prema Racing

Winning Constructor Representative and Mick Schumacher, Prema Racing

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

Ami a közeljövőt illeti, a német szurkolók jelenleg Vettelben és Schumacherben bízhatnak. Néhány hónappal ezelőtt úgy tűnt, 1981 után 2021-ben újra előfordulhat, hogy a mezőny német pilóta nélkül kezdi meg a szezont.

Bár ez végül nem történt meg, a németeknek Berger szerint kezdeniük kell valamit az utánpótlás terén. „Egy adott ország jó alapokkal rendelkezik az autóversenyzés terén, ha jó go-kart vagy F4-es versenyzői vannak. Németországban az elmúlt időszakban jelentősen csökkent az olyan nevelőszériák iránti érdeklődés, mint az F4” – mondta.

A német F4-es mezőnyben jelenleg mindössze 15 főből áll. Összehasonlításképp, Olaszországban ez a szám 22.

„Szerintem a fiatal versenyzők kérdését jobban kezelik náluk. Úgy gondolom, az utánpótlás esetében fontos, hogy a fiatal versenyzők különösen nagy figyelmet kapjanak a kezdetekkor. Ha elérjük, hogy élvezzék az autóversenyzést, akkor a sport is erősödni fog” – fogalmazott az osztrák.

Ennél is nagyobb problémát jelentenek azonban a versenyzéssel járó költségek, melyeket nehéz kordában tartani.

„A járvány költséghatékony intézkedések bevezetésére kényszerített minket. Egy győzelmi esélyekkel induló gyári go-kart csapatnál töltött szezon akár 300 ezer euróba is kerülhet. A család ezt nem engedheti meg, ahogy a szponzorok sem tudják finanszírozni.”

„Néhány éve az FIA-nál segítettem abban, hogy az F4 új életre keljen. A költségeket évi 120 ezer euróban maximalizáltuk, mára ez azonban a többszörösére nőtt. Egy F2-es szezon manapság állítólag több, mint 2 millió euróba kerül. Egyszerűen minden túl drága lett” – zárta Berger.

Még idén kipróbálhatja a Renault-t Alonso

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Döntött az FIA Hamilton ügyében
Következő cikk Brawn: a Ferrarinak nincs szüksége „forradalomra”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország