Mi teszi annyira különlegessé a zandvoorti pálya 3-as kanyarját?

A legtöbb figyelem az átszabott zandvoorti aszfaltcsíkon kétségkívül a legutolsó, jelentősen megdöntött kanyarra irányult. Van azonban a pályának egy másik része is, amely komoly jelentőséggel bírhat.

Track overview

Track overview

Mark Sutton / Motorsport Images

Nem lesz könnyű dolga annak, aki előzni akar majd a Holland Nagydíjon, hiszen a homokdűnék között kanyargó vonalvezetés nem éppen könnyíti meg a pilóták dolgát, ha jó helyzetbe akarnak kerülni ezen a téren.

Ezért is került sor arra, hogy 18 fokban megdöntötték az utolsó fordulót, hogy így a hátul érkező már jóval hamarabb padlógázzal és szélárnyékban próbálhassa meg levadászni prédáját. Egy dolog azonban biztos, hogy kihívást nem igazán fog jelenteni a kanyar bevétele.

Miután az F1 azonban csütörtökön hivatalosan is megízlelhette, hogy milyen lesz Zandvoort, úgy tűnik, hogy talán az első döntött kanyar, a 3-as – amelyet Hugenholtznak hívnak a pálya tervezője, John Hugenholtz után – lesz az, amelyre érdemes lehet odafigyelni.

Még több F1 hír:

Max Verstappen volt az egyik, aki szerint megfontolt megközelítésre lesz majd szükség azon a helyen. „Az utolsó kanyar számunkra sima padlógáz lesz. A 3-as kanyar viszont egyértelműen több íven is bevehető lesz.”

Zandvoort átalakítása esetében a munkálatokat végző Dromo elmondta, hogy céljuk nem csak az volt, hogy felhozzák a helyszínt a modern F1 színvonalára. Még karakteresebbé szerették volna tenni az aszfaltcsíkot, és igyekeztek kihasználni a szintkülönbségeket, valamint a döntöttséget.

A Dromo vezetője, Jarno Zaffelli így fogalmazott: „Szeretünk olyan pályákat tervezni, amelyek hatnak azokra az érzésekre, melyeket az ember vezetés közben tapasztal. Az vezérel minket, hogy egy kör adrenalinját átültessük egyenesekbe, kanyarokba, kerékvetőkbe, döntött szakaszokba.”

„A filozófiánk szerint olyan pályát akarunk létrehozni, amelyet nagy kihívásnak tartanak és amelytől félnek a pilóták.” Ennek eredménye pedig az lett, hogy a 14 fordulóból csak kettőt lehet vízszintesnek nevezni. A 3-as pedig jóval összetettebb, mint az összes többi.

 

Az alján csak 4,5 fokos a dőlése. Utána viszont a Dromo fokozatosan, a híres Fibonacci-sorozatot felhasználva egyre komolyabban megdöntötte azt, egészen 19 fokig. A döntés miatt pedig egyfajta tálszerű kanyart kreáltak belőle, és emiatt több különböző módon is be lehet majd venni, így érdekes lesz látni, ki hogyan tudja elérni a legjobb köridőt.

Esteban Ocon például arról beszélt, hogy sosem volt még olyan helyszínen, ahol ennyi döntött kanyar lenne. „Általában Hockenheim jut eszünkbe és a stadion rész, a Sachs Curve. Azok is döntöttek, de ez itt teljesen más. Három-négyszer komolyabb itt az emelkedés, szóval lehetőség lesz eltérő íveket alkalmazni.”

A ferraris Charles Leclerc szerint simán benne van, hogy az autók egymás mellett is be tudják majd venni a 3-as kanyart. „Szerintem nagyon izgalmas lesz. Számunkra is az lesz, mert kipróbálhatunk olyan íveket is, amelyek sehol máshol nincsenek, mivel a dőlés a kanyar külső széle felé haladva egyre nagyobb. A külső ív is nyerő lehet akár, majd meglátjuk.”

Russell bevallotta, már ő is tudja, hol lesz jövőre

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Sosem ismertem igazán Kimit
Következő cikk Mick Schumacher: Maradni szeretnék!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország