Megvan, mikor mutatja be a Ferrari a 2021-es autóját!

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto elárulta, hogy a maranellói istálló a 2021-es autóját SF21-re fogja „keresztelni”, és a nyilvánosság csak közvetlenül a barcelonai szezon előtti teszteken láthatja majd a kocsit.

Mattia Binotto, Team Principal Ferrari, and Charles Leclerc, Ferrari

Glenn Dunbar / Motorsport Images

Bár a 2021-es évre befagyasztották a kasztnik fejlesztését, így a szokásosnál kevesebb változtatást lehet majd felfedezni a jövő évi kocsikon az ideiekhez képest, azonban az aerodinamika terén szabad kezet kaptak a csapatok, emellett pedig két fejlesztési zsetont is felhasználhatnak.

A Ferrari úgy tervezi, hogy 2021 elején bemutatja a menedzsmentjét, illetve a pilótapárosukat, Carlos Sainzot és Charles Leclerc-t, azonban a 2021-es autójukat csak nem sokkal azelőtt fogják bemutatni, mielőtt az kifutna a barcelonai pályára a szezon előtti teszteken.

A Ferrari csapatfőnöke Maranellóból beszélt néhány kiválasztott sajtóorgánumnak, köztük a Motorsport.com-nak, és elárulta a Ferrari szezon előtti terveit.

„Azt már eldöntöttük, hogy a jövő évi kocsink neve SF21 lesz. Ez egy nagyon egyszerű név, és azért döntöttünk mellette, mert hiszünk abban, hogy 2021 egy átmeneti év lesz. A jövő évi kocsink fejlesztése részben be van fagyasztva, a kasztnink ugyanolyan is marad, mint 2020-ban volt.”

Még több F1 hír:

„Ezúttal máshogy fogjuk megszervezni az új kocsink bemutatását. Először egy eseményt fogunk szervezni, ahol bemutatjuk a csapatot és a versenyzőinket a szurkolóinknak, a partnereinknek és az újságíróknak.”

„Emellett valószínűleg szervezni fogunk egy második eseményt is, amelyre közvetlenül a barcelonai téli tesztek előtt kerülhet sor, ahol majd lerántjuk a leplet az autónkról” – magyarázta Binotto.

A Ferrari többek között a motor területén remél előrelépést 2021-re – a vörös istálló egy teljesen új erőforrással próbálja leküzdeni azt a lóerőhátrányt, amelyet idén láthattunk tőlük. A csapatfőnök elmondása szerint biztató számokat látnak a maranellói tesztpadokon, és hisz abban, hogy jövőre nem az övék lesz a leggyengébb motor.

„Meg tudom erősíteni, hogy a motor jól fut a tesztpadon. Szerintem teljesítmény tekintetében jól haladunk, szignifikánsan előreléphetünk 2020-hoz viszonyítva. Azt gondolom, hogy újra versenyképesek lehetünk az erőforrás frontján.”

További híreink:

„Véleményem szerint nem a miénk lesz a leggyengébb motor a mezőnyben, legalábbis ezt érzem a tesztpados számok alapján. De persze azt nem tudhatom, hogy a többi motorgyártó mit és hogyan csinál, illetve hogyan fejlődik.”

Binotto végül azt is elmondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy javítsanak az idei Ferrari egyik leggyengébb pontján, a túl nagy légellenálláson, emellett pedig az aerodinamika területén is javulást várnak.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy legalább a 2020-as gyengeségeinken javítsunk 2021-re. A gyengeségeink kapcsán a motorról már beszéltem. De a légellenállásunk is túl nagy volt 2020-ban, és 2021-re sikerült is javítanunk ezen” – tette hozzá Binotto.

HIVATALOS: Perezt szerződtette a Red Bull 2021-re!


Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz üléspróbán járt a Ferrarinál
Következő cikk „Hosszú távra tervezünk az F1-ben!” – jelentette ki a Daimler főnöke

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország