Megvan az első pályázó a sztenderd F1-es váltókra

A váltóspecialista, az Xtrac szeretne pályázni a tenderre, melyet az F1-es csapatok sztenderd váltóira írnak ki 2021 és 2024 között.

Mercedes AMG F1 technical detail

Mercedes AMG F1 technical detail

Giorgio Piola

Az FIA múlt héten írt ki tendert egy sztenderd hétfokozatú váltóra, ugyanis ezzel tovább szeretnének csökkenteni a költségeken. 

A csapatok a 2021-es szezon során autónként négy váltót használhatnának, míg két extra állna a rendelkezésükre a tesztekhez, illetve hasonlókhoz, vagyis összesen 10 egységről beszélünk.  A dizájn pedig nem változna a tender fennmaradó három évében sem.

A potenciális érdeklődőknek március 15-ig kell benyújtaniuk a technikai csomagjuk részleteit, illetve kereskedelmi feltételeiket, mely akár értékesítésről, akár lízingről is szólhat. 

Az irányítótestület egyértelművé tette a pályázatban, hogy a költségcsökkentést bizonyítaniuk kell a tervekben, ha szeretnék elnyerni a pályázatot. A pályázat azt is megjegyzi, hogy az FIÁ-nak "megvan a joga, hogy senkit se válasszon ki a pályázók közül, ha egyik ajánlat sem lenne előnyös a bajnokság és a csapatok számára". 

További híreink:

Az Xtrac-ot jól ismerik az F1-es paddockban, hiszen már most is számos csapatot látnak el alkatrészekkel, míg a múltban teljes váltókat készítettek a Lotus Racingnek, a HRT-nek és a Marussiának.

"Szerintem sokan arra számítanak, hogy mi pályázni fogunk." - mondta az ügyvezető igazgató, Peter Digby a Motorsport.com-nak - "Úgy gondolom, ez egy nagyszerű ötlet, és meg is tesszük. Úgy vélem, komoly költségcsökkentés érhető el, ha minden csapat a megfelelő és megbízható terméket kapja, illetve sokat spórolhatnak a folyamatos fejlesztés terén, melyet a csapatok nyilvánvalóan végeznek a rivalizálás fényében."

"A tenderben egy modern váltókialakításról írnak, illetve a beszállítók kötelességéről ezen alkatrészek elkészítését illetően. Szerintem ez egy nagyon jó pályázat, a megfelelő kérdéseket tették fel, és bámulatos erőfeszítés ment bele, bár egy kicsit később jött ki, mint reméltük."

Digby elismerte, hogy a határidő komoly kihívást jelent a potenciális beszállítók számára, lévén mindössze egy hónapot hagytak a technikai elvárások hivatalos kiadását követően. 

"Szoros a határidő, hiszen mindent március 15-ig kell benyújtanunk, ami rövid időt jelent. Azonban ilyen a motorversenyzés, és hozzászokhattunk már a szoros határidőkhöz."

Digby szerint a költségcsökkentés is garantált. "A tény, miszerint egy váltót készítünk a 10 csapat számára, a költségcsökkentést sejteti. Jelen pillanatban hat különböző váltódizájn létezik. Költséghatékonyabb lesz, de meg kell néznünk, hogyan is működik pontosan. Az F1-es csapatok normál esetben két-három évente lefejlesztenek egy új váltót, vagyis ezen a költségen lehet spórolni."

Lando Norris, McLaren MCL34

Lando Norris, McLaren MCL34

Fotó készítője: Jerry Andre / Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem várt sokat a Mercedes: máris új csomag a W10-en, követve a Ferrarit
Következő cikk Hova tűnt egy kipufogócső a Ferrari SF90-ről?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország