Meglepte a Mercedest a Red Bull teljesítménye

A várakozásoktól jelentősen elmaradt a Red Bull tempója a 2020-as Magyar Nagydíj időmérő edzésén: Max Verstappen hetedik lett, Alex Albon pedig már a Q2-ben búcsúzni kényszerült. A Mercedes versenyzőit is meglepte, hogy ekkora volt az osztrák istálló lemaradása.

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Charles Coates / Motorsport Images

A Mercedes két versenyzője, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas meglehetősen simán szerezte meg az első sort a Hungaroringen rendezett időmérőn, hiszen a harmadik helyen végző Lance Strollnak is több mint 8 tized volt a hátránya Valtteri Bottashoz képest.

A Red Bull Racing viszont jelentősen alulmúlta a várakozásokat, hiszen Max Verstappen a tavalyi Magyar Nagydíjon még meg tudta szerezni a pole-t, és a versenyen is szinte végig vezetett, most viszont csak a hetedik lett, 1,4 másodperccel elmaradva Hamilton idejétől.

Alex Albon pedig a Q3-ba sem tudott bejutni: a brit-thai versenyző a 13. pozícióban végzett a magyarországi kvalifikáción. Valtteri Bottas az időmérő után elmondta, nagyon meglepte őt a Red Bull teljesítménye.

 

„Én egyértelműen arra számítottam, hogy talán még közelebb is lesznek hozzánk, mint Ausztriában voltak. Nyilvánvalóan nem tudom, hogy ment az időmérő az ő szempontjukból, hogy tiszta körülmények között futottak-e, vagy voltak-e problémáik.”

„De a hétvége korábbi részében sem voltak túl közel. Tehát ez meglepő számomra, de nyilvánvalóan még nem vagyok tisztában a részletekkel.”

Hamilton is azt nyilatkozta, hogy versenyképesebb lesz az energiaitalos gárda a Hungaroringen, hiszen korábban jól ment itt a csapatnak. Amikor Verstappen 1,4 másodperces hátrányáról kérdezték, Hamilton így válaszolt:

„Kétségtelenül másra számítottam, nem hittem volna, hogy ekkora lesz a hátrányuk. Láthattátok, milyen tempójuk volt itt tavaly. Ezen a pályán nem a motorerő számít, sokkal fontosabb a mechanikai tapadás és az aerodinamikai csomag.”

„Azt hittem, hogy jobb csomagjuk van annál, mint amit a mai eredmények alapján láttunk. Nem tudom, hogy tiszta köröket tudtak-e futni, de akárhogy is, ez egy nagyon nagy különbség.” – így a 90. pole-pozícióját megszerző Hamilton.

Az időmérőt követően Verstappen sem tudott mit mondani

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sainz is érzi, ez most necces lehet a McLaren számára: a Renault szándékosan nem jutott be a Q3-ba?
Következő cikk A Racing Point gyorsult a legtöbbet, a Ferrari a legkevesebbet a Magyar Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország