Még idén kipróbálhatja a Renault-t Alonso

A Motorsport.com információi szerint a Renault megbeszéléseket folytat az FIA-val azzal kapcsolatban, hogy kiderítsék, valahogy engedélyeztethetik-e, hogy Fernando Alonso a szezon utáni abu dzabi teszten a fiatal pilóták mellett szerepet kapjon.

Fernando Alonso, Arrow McLaren SP Chevrolet

Fotót készítette: Barry Cantrell / Motorsport Images

A Renault F1 Team feljavult tempója idén felkeltette Fernando Alonso érdeklődését, mivel úgy tűnik, a francia gyártó többet remélhet a 2021-es szezontól, mint eddig látszott. A Motorsport.comnak adott exkluzív interjújában a csapatfőnök, Cyril Abiteboul elárulta, hogy Alonso étvágyát meghozta a jó teljesítményük és már a csapat is szeretné látni őt a jelenlegi autóban, habár szabadedzésen nem fog erre sor kerülni:

„Kezdetben úgy állt hozzá, hogy majd vezet, amikor vezet. Most viszont már úgy érzem, hogy nagyon szeretne pályára gurulni, akár a mostani autóval is. Ennek a lehetőségét vizsgáljuk most, az értelmes határokon belül persze.”

„Ezt úgy értem, hogy egy FP1-es lehetőség nem játszik, mert ilyenre nincs szüksége, nem kell neki az ezzel járó felhajtás. Valamilyen módon viszont ezt el szeretnénk intézni. Mindenképpen szeretnénk látni az autóban, mert egyértelműen megjött hozzá a kedve.”

Még több F1 hír:

Azzal, hogy a szabadedzéseket kizárták, a Renault-nak nem sok lehetősége akad arra, hogy kipróbáltassa Alonsóval az idei autójukat, ugyanis a koronavírus-járvány miatt a Forma-1 tesztelési szabályai megváltoztak idénre.

Eddig ugyanis a szezon utáni abu dzabi teszt háromnapos volt és a fiatal pilóták, illetve a következő évi gumik teszteléséről szólt. Mivel azonban a Pirelli abroncsai gyakorlatilag ugyanazok lesznek, mint idén, a csapatok megegyeztek, hogy mindössze egy, a fiatal pilótáknak fenntartott tesztet tartanak.

A szabályok szerint a csapatok két autóval mehetnek aznap és egy záradék ki is mondja, kik azok a pilóták, akik részt vehetnek a teszten: „Olyan pilóták, akik még nem teljesítettek két F’-es világbajnoki futamot, hacsak az FIA nem engedélyez mást.”

Fernando Alonso, Arrow McLaren SP Chevrolet

Fernando Alonso, Arrow McLaren SP Chevrolet

Fotó készítője: Phillip Abbott / Motorsport Images

Ez azt jelenti, hogy amennyiben a Renault a roppant tapasztalt Alonsót el akarja juttatni a tesztre, a szövetségtől kell engedélyt kérnie, vagy a tesztformátum megváltoztatását kérni. Mikor arról kérdeztük, így ez a teszt lesz-e a legjobb esélye Alonsónak, Abiteboul elmondta: „Igen, mindenképpen. Ki kell derítenünk, hogy a tesztkritériumok lehetővé teszik-e ezt, emiatt már tárgyalunk is az FIA-val.”

Mivel jövőre rengeteg átigazolás lesz, nem lehetetlen, hogy nem csak a Renault szeretné a korlátozásokat enyhíteni és 2021-es pilótáinak némi lehetőséget adni Abu Dzabiban. A szerződtetéskor Alonso tisztázta, elsősorban 2022-re összpontosít, az új szabályzattal. Abiteboul szerint azonban most, hogy a csapat a dobogóért küzd, a spanyol hozzáállása is megváltozott:

„Az elején sokkal inkább a jövőről beszélt. Azt mondta, menjünk teljes gőzzel 2022-re, 2021-et pedig felejtsük el. De most, hogy látja, hogy érdekes csatákat vívunk a pályán, Fernando is megérezte a vérszagot. Látni akarja, hogy ki tudja-e magának kaparni a gesztenyét.”

Már csak egyre Schumachertől: Hamilton el sem hiszi

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Zak Brown elárulta, miért dönthetett mellettük Daniel Ricciardo a Renault helyett
Következő cikk Strollal együtt a Racing Point fejlesztési csomagja is elszállt?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország