McLaren: jó lenne látni egy teljesen retróba öltözött mezőnyt

A McLaren Forma-1-es csapatának versenyzői, Daniel Ricciardo és Lando Norris szerint érdekes lenne, ha a Forma-1 is tartana egy „retro” versenyt, ahogyan azt teszi a NASCAR is.

McLaren MCL35M with Gulf livery

McLaren MCL35M with Gulf livery

McLaren F1 Team

A NASCAR két hete Darlingtonban tartotta a különleges „throwback” hétvégéjét, amikor a teljes mezőny korábbi ikonikus festésekbe öltözött, ezt követte vasárnap a McLaren különleges Gulf-festésének bemutatója, amit a csapat a Monacói Nagydíjon fog használni.

Tavaly a Ferrari is különleges színekbe öltözött a hazai versenyén Mugellóban, amivel a Scuderia 1000. versenyét ünnepelték meg, a McLaren versenyzői szerint pedig érdekes lenne, ha az F1 is tartana egy retro tematikájú versenyhétvégét a NASCAR-hoz hasonlóan.

„Szerintem menő lenne” – mondta Ricciardo a RACER kérdésére. „Tisztában vagyok azzal, hogy ez egy újabb kiadás a csapat számára, de ettől függetlenül nagyon érdekes lenne, ha az egész mezőny részt venne ebben, festéssel, ruházattal, mindennel.”

Norris szerint is érdekes lenne egy ilyen kezdeményezés, már csak azért is, mert a nagymúltú csapatok elővehetnék 1-1 ikonikus festésüket.

„Az igazi retro festések nagyon jók lennének” – mondta Norris. „Szerintem jó, hogy most csak mi csináljuk ezt, még több szem szegeződik ránk, kivéve persze, ha összeütközünk az 1. kanyarban. Ez fel tud dobni egy versenyt, és érdekes lenne látni, ki mit tudna ebből kihozni.”

„Különösen a Williams és a Ferrari miatt – mondjuk a Ferrari úgyis piros lenne. Az elmúlt évek során nagyon sok különleges festéssel rukkoltak elő a csapatok, érdekes lenne ismét látni ezeket.”

Még több F1 hír:

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown azonban úgy gondolja, hogy a NASCAR-tól eltérő hozzáállást kéne választania az F1-nek.

„Csinálhatjuk úgy is, ahogyan mások, hogy mindenki egyszerre alakul át, vagy választhatjuk azt is, hogy mindenki a hazai versenyét, vagy valamilyen különleges évfordulót ünnepel ezzel.”

„Nem akarjuk összezavarni a szurkolókat, és nem akarjuk elveszteni a csapat identitását sem, de szerintem évente 1-2 hasonló alkalom különleges izgatottságot, és még szorosabb kapcsolatot tudna kialakítani a rajongóinkkal.”

Mattia Binotto arra számít, hogy a Ferrari nagyon erős lehet Monacóban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: Monaco az év egyik legüdítőbb versenyköre
Következő cikk Kaltenborn: működött volna a Sauber-Honda házasság

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország