Mazepin válaszolt Giovinazzi kritikájára: „A pályán mindenki magáért felel!”

A Haas versenyzője, Nyikita Mazepin úgy gondolja, nem csinált semmit rosszul az imolai időmérőn, és ha nem előzi meg Giovinazzit, akkor nem tudta volna megkezdeni az utolsó körét a Q1-ben.

Nikita Mazepin, Haas F1

Nikita Mazepin, Haas F1

Andy Hone / Motorsport Images

Az Emilia-Romagna Nagydíj időmérője után Antonio Giovinazzi rendkívül mérges volt a Haas-pilóta Nyikita Mazepinre, aki az olasz szerint nem tartotta be a versenyzők szóbeli megállapodását, emiatt pedig az olasz nem tudta megkezdeni az utolsó körét a Q1-ben.

Mazepin viszont úgy érzi, nem csinált semmit rosszul, csak a csapatának az utasításait követte. Erről a Match TV-nek nyilatkozott:

„Mindnyájunk mögött áll egy csapat, a tőlük érkező instrukciókat kell követnünk. Én egyszerűen ezeket az instrukciókat követtem, bár tudom, hogy vannak nem hivatalos szabályok is.”

Még több F1 hír:

„Azonban 2 másodperccel a Q1 vége előtt haladtam át a célvonalon, így ha Antonio Giovinazzi mögött maradok, akkor nem tudtam volna megkezdeni az utolsó körömet. Nem szép, hogy ilyen dolgok megtörténnek, de a pályán mindenki saját magáért felel.”

A Forma-1 következő versenyét Portugáliában, a portimaói pályán fogják megrendezni, amely helyszínen tavaly járt először a száguldó cirkusz, így az újonc Mazepin sem versenyzett még ott F1-es kocsival.

„A Haasnál nincs szimulátorunk, ezért otthon kell majd gyakorolnom a saját szimulátoromon. Nem vagyok egyik csapat juniorprogramjának sem a tagja, így nem rendelkezem ezzel a privilégiummal” – magyarázta Mazepin.

„Hamilton olyan erős, amennyire szerencsés…”


Április 3-án indul a 7 fordulós Super Formula idénye, amelyet a Motorsport.tv-n keresztül követhettek.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen szurkolója szerint Kimi mentette meg az életét (videó)
Következő cikk Horner Perez rossz futama ellenére is bízik pilótájában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország