Mazepin jogi útra terelné a kirúgásának ügyét, de nem térne vissza a Haashoz

Az orosz pilótát váratlanul érte csapata döntése, miután az FIA engedélyt adott az orosz és fehérorosz versenyzőknek arra, hogy sorozataiban semleges színek alatt elindulhassanak.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1, Nikita Mazepin, Haas F1

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Egyelőre nagyon nehéz megtippelni, mikor kerül igazából pont Nyikita Mazepin és a Haas F1 Team szakításának végére, ám az orosz pilóta szerda délelőtt nyilvánosság elé állt és kitálalt a szerződésének felbontásának részleteivel kapcsolatban.

A Haas múlt pénteken jelentette be, hogy Oroszország ukrajnai katonai inváziója miatt felbontja szerződését legfőbb támogatójával, az orosz vegyipari vállalat Uralkalival, amelynek tulajdonosa Nyikita édesapja, Dimitrij Mazepin.

Bár az FIA korábban úgy határozott, hogy sok más sportszervezettel ellentétben nem tiltja el az orosz és fehérorosz versenyzőket az égisze alatt rendezett sorozatokban történő indulástól, azt kikötötte, hogy csakis semleges színekben vehetnek részt a versenyeken.

Mazepin elmondta, kész lett volna aláírni az FIA által az orosz pilótáknak biztosított dokumentumot, amely lehetővé teszi, hogy semleges zászló alatt versenyezzenek, sőt, a szervezettől egy második levelet is kapott az ügyben és komolyan fontolóra vette, hogy kész eleget tenni ezeknek a feltételeknek.

Még több F1 hír:

Az amerikai csapat ennek ellenére úgy döntött, hogy nem tart igényt Mazepin szolgálataira, és a főszponzorral együtt a pilótától is megválik. Az orosz versenyző kifejtette, egészen addig nem értesült kirúgásának híréről, amíg az meg nem jelent a sajtóban és a csapattól sem vette fel vele senki a kapcsolatot.

Emiatt nem zárja ki, hogy jogi útra tereli az ügyet, de azt leszögezte, hogy ha igazat is adnak neki, soha nem térne vissza egy olyan csapat kötelékébe, ahol nem kívánatos személlyé nyilvánították, hiszen ezzel teljesen elveszítette a bizalmát.

Az orosz-ukrán háború éppen a Forma-1 barcelonai tesztjének első napján robbant ki, ezt követően a csapat azonnal eltávolította autójáról és a paddockból is az Uralkali cég logóit, valamint megvált az orosz nemzeti színeket szimbolizáló festésétől.

„Nagyra értékelem az életben a kapcsolatokat, úgy hiszem, hogy a Forma-1 egy igazán egyedülálló sport, mert nagy hangsúlyt fektet a csapatépítésre. A kémia erős a csapattagok között, hiszen mindenkinek az a célja, hogy az autó a lehető legjobban teljesítsen. Nagyon csalódott voltam, ahogy a Haasnál kezelték a helyzetemet“ - fogalmazott Mazepin.

„Amióta eljöttem Barcelonából, aggódom a jövőm miatt, hiszen azt mondták, az FIA irányító testülete engedélyezi, hogy az ő szabályaik szerint versenyezzek és én ebbe bele is egyeztem. Úgy gondoltam, nem történhet meg, hogy kirúgnak, hiszen erre semmilyen jogi kötelezettsége vagy oka nincs a csapatnak.“

Még több F1 hír:

„Nagyon tiszteltem Günther Steinert, mindig is úgy ítéltem meg, hogy egyenes, őszinte ember és százegy százalékig hihetek a szavában. Hiszen, ő a csapatfőnök és ha mond valamit, az általában úgy is van. A történtek óta viszont nem kaptam semmilyen információt a csapattól, a kirúgásomról is a sajtóból értesültem.“

„Szeretném azt hinni, hogy 23 évesen még fiatal vagyok és azért történt mindez, mert nem álltam készen a feladatra. De nem kaptam semmilyen információt a Haas döntéséről, csak arról tájékoztattak, hogy ezt a döntést meghozták, 15 percem van elfogadni“ - tálalt ki az orosz.

Az Uralkali szerdán jelentette be, amennyiben szükséges, jogi lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a 2022-re a Haasnak kifizetett szponzori pénzeket visszaszerezzék és Mazepin sem zárta ki annak lehetőségét, hogy az ülés elvesztésének körülményei miatt jogi útra tereli az ügyet.

„Minden lehetőséget nyitva kell hagynunk, de semmiképpen sem szeretnék olyan helyre visszatérni, ahol szemmel láthatóan nem akarják, hogy ott legyek. A Forma-1 ilyen szempontból veszélyes sport, bíznod kell a csapatban, amellyel együtt dolgozol és hinned kell benne. Ezt a hitet veszítettem el“ - tette hozzá Mazepin.

Még több F1 hír:

„Nagyon sok üzenetet kaptam, amelyben támogatásukról biztosítottak az emberek, de úgy érzem, hogy ezt a támogatást a csapattól is meg kellett volna kapnom. Nem volt a Haasnak olyan jogi oka, amely arra kényszerítette volna őket, hogy felbontsák a szerződésemet.“

„Ahogy korábban mondtam, nagyon megkönnyebbültem amikor az FIA engedélyezte az orosz sportolóknak, hogy semleges státuszban versenyezhessenek és abban reménykedtem, hogy a közeli jövőben visszatérhetek az aszfaltra. A Haas döntésével viszont szertefoszlott az álmom, amire tizennyolc évet áldoztam az életemből“ - zárta Mazepin.

Úgy hírlik, tényleg jön a Mercedes W13B, amely forradalmian radikális lesz

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezekre a kérdésekre akarunk választ kapni a bahreini F1-es előszezoni teszten
Következő cikk Ferrari: mindenkinek meg kell mutatnia a valós tempóját a bahreini teszten

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország