Mást akar Andrettiék helyett 11. csapatként az F1?

A Forma-1 továbbra is tartja a biztos kartávolságot Michael Andretti Forma-1-es projektjétől. Miért nem akarja az F1, hogy tovább bővüljön a mezőny?

Audi F1 car render

Fotót készítette: Camille Debastiani

Sem az F1, sem a többi csapat nem kezdett el ugrálni örömében, amikor Mario Andretti nemes egyszerűséggel Twitteren jelentette be idén tavasszal, hogy a Sauber sikertelen felvásárlása után saját Forma-1-es csapatot szeretne alapítani fia, Michael Andretti.

Az Andretti Globalra keresztelt projektnek két bázisa lenne, köztük egy új F1-es részleggel az Andretti indianapolisi kampuszán, valamint az Egyesült Királyságban egy egyelőre meg nem nevezett helyszínen. Az új csapat a Renault F1-es motorjait használná, erről már szóbeli megállapodást kötöttek a francia márkával.

Andrettiék projektjét azonban igen hűvösen fogadta a mezőny legnagyobb része. Annak ellenére, hogy Andretti kész lenne kifizetni a 200 millió dolláros belépési díjat, a koronavírus-járványt túlélő csapatok, akik a költségvetési sapkától és a Concorde egyezményben rögzített pénzalap igazságosabb elosztásától azt várják, hogy nyereségessé váljanak, nem biztosak még abban, hogy hosszú távon az Andretti akkora értéket tudjon teremteni az F1 számára, hogy az kárpótolja őket a kieső részeikért.

A Volkswagen-csoport meggyőzésén tűzzel-vassal dolgozó F1 és Stefano Domenicali sem várja egyelőre tárt karokkal az Andrettit, ugyanis a The Race értesülései szerint egyelőre nagyobb halt próbálnak kifogni.

Az már nyílt titok, hogy a Volkswagen-csoport be fog lépni a Forma-1-be. A Porsche a Red Bull-lal köt motorpartneri egyezséget a 2026-os motorformulától kezdődően, az Audi helyzete azonban sokkal komplikáltabb.

Még több F1 hír:

Saját gyári csapat alapítása helyett az Audi sokkal szívesebben vásárolná be magát egy már meglévő csapatba. Miután azonban a McLarennel nem sikerült kiegyezniük a vételárral kapcsolatos nézeteltérések miatt, lekorlátozódott a német márka mozgástere.

Az Aston Martin bedobta magát a piacra, azonban a brit márka helyzete kifejezetten komplikált, hiszen a márka résztulajdonosa az Audi nagy ellenfele, a Mercedes. Elméletben így már csak a Williams és a Sauber van piacon független csapatként, az Alfa Romeo néven futó svájci alakulat pedig egyértelműen vonzóbb lehet az Audi számára a tetszhalottságból felkelő, infrastruktúrájában a Saubertől elmaradó Williamsnél.

 

Az F1 azonban a The Race szerint azon dolgozhat, hogy meggyőze az Audit egy teljesen önálló, gyári csapat megalapításáról, mivel meglátásuk szerint egy gyári csapat marketing és PR értéke jóval nagyobb lehet, mint a világpiaci viszonylatban még mindig kis névnek számító Andrettié.

Andretti a Miamiban tartott, sikertelen kampányturnéja után úgy nyilatkozott, hogy akkor is megkezdi a felkészülését az F1-re a nyár végén, ha továbbra sem kapják meg a zöld jelzést a száguldó cirkusztól, hogy legyen mit felmutatniuk az F1-nek a szándékaikkal kapcsolatban.

Az F1 az FIA-val karöltve azonban egyelőre azon dolgozik, hogy véglegesítse a 2026-os motorformulát, amivel a már meglévő motorgyártók szerint idén júniusban végeznie kell a szabályalkotóknak, így hamarosan megtudhatjuk, pontosan hogyan lép be az F1-be a VW csoport, és sikeres volt-e az F1 vélt vagy valós lobbija az Audinál a saját csapatuk megalapításért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso nem ért egyet a pilóták fizetésére rakott költségsapkával: az F1 egyre többet vár el tőlünk
Következő cikk Russell: nem engedhetjük meg, hogy egy McLaren vagy Alpine átugorjon minket

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország