Massa nagyra értékeli Sainz teljesítményét

Felipe Massa egy friss interjúban elárulta, hogy már Carlos Sainz első évében nagyszerű véleménnyel volt a spanyolról, mikor a fiatal Red Bull-juniornak Max Verstappen mellett kellett teljesítenie.

Carlos Sainz Jr., Ferrari

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Carlos Sainz a Monacói Nagydíjon megszerezte élete első ferraris dobogóját, ami hatalmas mérföldkő a spanyol pilóta karrierjében. Felipe Massa, aki korábban szintén a maranellói alakulatnál versenyzett, elmondta, hogy mindig is nagyra értékelte a fiatal pilóta tehetségét.

„Nagyon tisztelem őt az első Forma-1-es éve óta” – jelentette ki Massa a Sky Italia kérdésére. „Ő mindig győzni akar, már az első évében is, amikor Max Verstappen mellett kellett teljesítenie. Már akkor remek munkát végzett Max mellett.”

„Mindannyian tudjuk, hogy Max az Max. Ennek ellenére Sainz képes volt harcba szállni vele” – tette hozzá a brazil futamgyőztes, aki Sainz szerepére is kitért a Ferrarinál. „Sainz jól illeszkedik a csapatba, és továbbra is a lehető legjobb eredményekről kell álmodoznia.”

Még több F1 hír:

„Pilótaként sohasem veszítheted el a hitedet azzal kapcsolatban, hogy igazán nagy sikereket elérhetsz. Charles Leclerc személyében pedig egy kiváló csapattársa van, aki előtt nagyszerű jövő áll” – zárta le a gondolatait Massa.

A Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto hasonló véleményen van, mint Massa, ugyanis a Monacói Nagydíjat követően kijelentette, hogy rendkívül elégedett Sainz tempójával, illetve a pályán kívül mutatott magatartásával.

Alfa Romeo: Giovinazzi már nem Räikkönenre koncentrál…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szafnauer: Vettel még nem 100 százalékos, de közel van hozzá
Következő cikk Lewis Hamilton elárulta, hogy mit fog csinálni a visszavonulása után

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország