Marquez trendet teremtett a könyökérintéssel a MotoGP-ben

Marc Marquez 2013-as motogp-s bemutatkozása után csak mostanában változtatott a vezetési stílusán, hiszen próbál minél kevesebbet esni, vagyis kisebb kockázatot vállalni.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A Honda, sőt az abroncsgyártójuk, a Michelin is külön figyelmet fordít Marquez agresszív stílusára, hiszen a spanyol különleges elvárásokkal rendelkezik a motort illetően. A címvédő egyik sajátossága, hogy a kanyarokat mélyen bedőlve veszi be - olyannyira mélyen, hogy néha a könyöke is hozzáér az aszfalthoz - mindez pedig segít a gyorsabb irányváltásban.

Ezen technikát Marquez forradalmasította a sportban, bár már előtte is voltak akik erre esküdtek: mint a francia Jean-Philippe Ruggia az 1980-as évek végén, vagy mostanában John Hopkins, Casey Stoner és Ben Spies, hogy csak néhányukat említsük.

"A stílusommal próbálok boldog lenni, és minden pillanatot élvezni, hiszen ha boldog és kiegyensúlyozott vagy, akkor minden jól megy, élvezed, amit csinálsz, és az eredményeid is jobbak." - mondta Marquez a Canal+-szal készített interjúban. 

Az egyedi technika árnyoldala, miszerint a spanyol rengeteget esett az évek során - 27 esés 2017-ben, majd ez a szám tavaly enyhén csökkent - 23-ra - azonban a mezőnyben Marquez így is a legtöbb esést tudhatja a neve mellett. Érdekes, hogy ezen bukások többnyire a szabadedzéseken következtek be - sőt, ebbe nem számolták bele a mentéseit, melyek terén már szintén mesternek számít. 

"Agresszív stílusom van. Szeretek kockáztatni és a határon menni. Sokszor csúszkálok a motorral a kanyar be-és kijáratnál, illetve a kanyar közepén is. 2018-ban elkezdtem jobban koncentrálni az első abroncsra, de ez a stílus az offroad versenyzésből ered. Ha pedig különbséget akarsz jelenteni, akkor kockáztatnod kell." 

A 2019-es cél: kevesebbet esni

Nem csoda, hogy Marquez vállát decemberben meg kellett műteni, hiszen rendszeresen kiugrott a helyéről. A műtétet követően pedig sokkal óvatosabbnak kell lennie az eséseknél - kérdés, mindezt megteheti-e most, hogy újabb címvédésre készül.

További híreink:

"Többé nem akarok az a versenyző lenni, aki a szezon során a legtöbbet bukik a mezőnyből. Egy versenyző tudja, mikor vállalhat kockázatot, és mikor nem - vagyis mikor lehet a határon, és mikor nem. Az én eséseim szinte mindig a lassú kanyarokban következnek be, vagyis a jövőben ezen fogok dolgozni. Meg akarom tartani a tempóm, de kevesebb esést szeretnék elszenvedni. Persze ha újabb esések kellenek a bajnoki címhez, akkor az sem probléma!"

Marquez új csapattársa, Jorge Lorenzo a következetességéről ismert, vagyis a spanyolnak sincs más választása, kiegyensúlyozottan kell teljesítenie, ha le akarja győzni honfitársát.

"Természetesen ez egy új kihívás, egy új motiváció, hiszen egy nagyon gyors és tehetséges versenyző érkezik mellém. Meg kell próbálnom következetesnek és gyorsnak lenni, hogy előtte és mindenki más előtt végezhessek. A cél a győzelem, de a motorsportokban a legnagyobb riválisod a csapattársad." 

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotó készítője: Gold and Goose / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ducati: A csapatszellem kevesebb eldobott ponttal kecsegtet
Következő cikk Zarco: Nem őrültség, hogy a top-10-ben végezhetünk Katarban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország