Marko szerint a vírus lassítja őket

A Red Bull számára nem kezdődött olyan jól a szezon, mint azt remélték. Ugyan a bikások az első futam kivételével minden megmérettetésen dobogóra állhattak, a Mercedesszel szembeni jelentős hátrányuk nehezen ledolgozhatónak tűnik.

Car of Max Verstappen, Red Bull Racing RB16

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A csapat tanácsadója, Helmut Marko szerint a Red Bull téli felkészülése nagyszerűen sikerült, utána azonban hiba csúszott számításaikba. 

„Ez volt az egyik legjobb telünk. Az előző évekhez képest sokkal felkészültebben érkeztünk a tesztekre. Végül azonban azzal kellett szembesülnünk, hogy az autó nem elég jó.” – mondta Marko a Motorsport-Total.com-nak.

A teszt során szembeötlő volt a Red Bull versenyzőinek gyakori megpördülése a gyakorlásnak helyt adó barcelonai aszfaltcsíkon.

„A téli teszt elején gördült pályára az autó első verziója. Mire elkezdődött a szezon, már a hatodik verziót láthattuk.”

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing and Masashi Yamamoto, General Manager, Honda Motorsport

Helmut Marko, Consultant, Red Bull Racing and Masashi Yamamoto, General Manager, Honda Motorsport

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Marko szerint minden a szélcsatornából érkező adatokon múlt. „Minden fejlesztést a tesztek, a szélcsatornai adatok és a szimulátor adatai alapján hajtunk végre. Valami hiba csúszott a rendszerbe, emiatt kevesebb a leszorító erőnk, mint amire számítottunk. Továbbra is keressük ennek az okait”

 „Szép lassan elkezdtük ledolgozni a hátrányt. Az első versenyen még lassabbak voltunk, mint a tavalyi évben.” – beszélt a nehéz évkezdetről.

Az osztrák szakember rámutatott, a koronavírus okozta helyzet sem segíti őket. „Melbourne-be, Barcelonába és Ausztriába is újításokkal készültünk, azonban el kellett napolnunk azok bevetését. A koronavírus lelassított minket, a körülmények miatt egy helyben állunk.” – nyilatkozta Marko.

A Williams teljes átvilágítással kezd. 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Ferrari bizonytalan: két különböző első szárnnyal érkeztek a Belga Nagydíjra
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: első szabadedzés - Belga Nagydíj 2020 (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország